A MANK Nonprofit Kft. 2021 decemberében nyílt alkotói pályázatot írt ki a 2022-23-ban megrendezésre kerülő Petőfi Bicentenáriumhoz kapcsolódva, melyben arra invitálták a képző és iparművészeket, hogy alkotásaikkal járuljanak hozzá Petőfi Sándor kortárs recepciójához. A velünk élő Petőfi című pályázatra beérkező műalkotásokat áttekintve kirajzolódott egy pszichológiai vonatkozású közös megközelítésmód, mely a legtöbb kortárs reflexióban visszaköszönt. Mégpedig az, hogy milyen meghatározó a személyes találkozások első benyomása, még akkor is, ha a találkozás csak közvetve, évszázadok távlatában valósul meg. Az idei évben Petőfi Sándor nemzeti költőnk születésének kétszázéves évfordulójára emlékezünk, és bár közvetlenül nem, csak kortársainak memoárjaiból, történelmi feljegyzésekből és a nemzeti kollektív emlékek nyomán ismerjük őt. A kiírt pályázat motivációt kínált arra, hogy a képzőművészeten keresztül felfedezzük a valóban velünk élő Petőfi-képet.
Kiállító művészek:
Budaházi Tibor, Csörgő Tamás, Drozsnyik István, Farkas Krisztina, Felházi Ágnes, Garay Nagy Norbert, Gáti György, Ghyczy György, Gyémánt László, Hegedűs 2 László, Henn László András, Hermann Zsófia, Kádár Katalin, Káldor Katalin, Kiss Katalin, Marsai Ágnes, Mikáczó Alexandra, Péterfia Gyula, Révész Ákos, Ronga Eszter, Rósa Márta, Szabó Katalin, Szabó Melinda Diána, Szarka Hajnalka, Széchy Beáta, Sziráki Katalin, Toró József, Tóth Pitya István, Tuzson-Berczeli Péter, Városi Gabriella, Veress Zénó, Wrobel Péter
A kiállítás kurátora: Sipos Tünde, művészettörténész
A kiállítás megtekinthető 2023. január 24. és február 12. között A Művelődés Háza és Könyvtára (3950 Sárospatak, Eötvös út 6.) nyitvatartási idejében.