A szerző az eseményen arról beszélt: Horthy Miklós életében ugyanúgy az első világháború vége hozott „brutális cezúrát”, mint Magyarország történetében; el kellett dönteni, milyen jövő felé induljanak. Művében bő teret szentel a hatalomra kerülésekor már ötvenéves, így korosnak számító főtiszt előéletének, valamint annak, hogy az mi módon hatott világképe, kormányzói pályája alakulására – ismertette a szerző.
Megjegyezte: eddig ismeretlen anyagokra is bukkant munkája során, köztük – Portugália berni nagykövetségén – a Horthy család vízumkérelmének irataira, de nagy reményeket fűz ahhoz is, hogy a vatikáni levéltárban megnyitják a tudósok előtt XII. Pius pápasága idején keletkezett anyagokat is.
A szerzőt méltatva Pók Attila történész arról beszélt: Catherine Horelről témái és származása miatt is „nyugodtan mondhatjuk, hogy magyar történész”, aki a nyelvet is beszéli, különlegessége pedig az, hogy a történelmi problémákat az emberi viszonyok, konfliktusok szintjén képes vizsgálni.
Romsics Ignác történész kiemelte: azóta, hogy 1919-ben a politika színpadára lépett, Horthy „a magyar történelem egyik jelen lévő és megosztó személyisége”, akinek uralmát az akkoriak többsége a gonosztól való megszabadulásként értékelték, míg mások „egy gyilkost, egy fenevadat láttak benne”.
Felidézte: Horthy kormányzóvá választása „mindenki számára ideiglenes megoldás volt”, amíg nem lesz ismét királya az országnak, de nemsokára már az állami adminisztráció építette annak az imázsát, aki 1938 és 1941 között „majdnem újrateremtette a régi Magyarországot”.
Az 1940-es évek második felében ő lett „az ördög, akitől minden rossz származott”, de igényes átfogó monográfia még évtizedekig nem készült róla – tette hozzá. Hangsúlyozva: Horthy legfőbb gondolata az volt, hogy „rendnek kell lennie”, így a szélsőbaloldali és a szélsőjobbos tüntetőkbe is hajlandó volt belelövetni, egy neki tulajdonított bonmot szerint annyi különbséggel, hogy utóbbiakba sajnálattal.
Romsics Ignác a 19. századi értelemben vett konzervatív emberként jellemezte Horthy Miklóst, aki adottságként kezelte az 1848–49-es polgári átalakulást, de az állam irányítására nem volt felkészülve. Mai értelemben véve antiszemita volt, de a rendszer támaszát adó zsidó származású nagytőkéseket partnernek tekintette – tette hozzá.
Azt mondta, „nem lehetett nem revizionistának lenni a két világháború közti Magyarországon”, megemlítve, hogy a konzervatív társadalmi rendet felforgatni akarókkal szemben „nagyon elutasító és agresszív állásponton” volt.
