Bán János: Elég volt a történelmünk ostorozásából!

A Hunyadi János életéről szóló sorozat szerzője szerint ismerni kell történelmünk dicsőséges eseményeit is.

– Hogy reagáltak a kiadók, amikor annak idején ezzel a koncepcióval kereste meg őket?
– Az úgynevezett irodalmi kánon ehhez – kevés kivétellel – nem volt partner. Egyszerűen nem tartották a dicsőséges eseményeket – pontosabban azokat a korszakokat, amelyekben előfordultak dicsőséges események is a sok negatívum mellett – megjelenítendő témának. A Hunyadi-sorozat pontosan ezekkel szemben határozta meg önmagát. A könyvek üzenete arról szól, hogy elég volt az önostorozásból, az önmarcangolásból. Nem lehet egészséges nemzedékeket felnevelni ebben az országban, ha nem büszkék arra, hogy magyarok.

– De ez azt jelenti, hogy ön előre meghatározott üzenetet kíván regényeivel közvetíteni az olvasóknak. Ha ez igaz, az egyben azt is feltételezi, hogy válogat a múltbéli események közül, és csak a sikereket helyezi előtérbe.
– Egyáltalán nem. A sorozat épp azért talált olyan sok olvasót magának, mert korántsem csak a dicsőségről szól. Negatív szereplők tömkelege mutatja be azt, ami ebben az országban ezer éve működik. Az árulást, a meg nem értést, a nemzet érdekeinek félreértését. Egy olvasó mondta nekem egyszer, hogy azért szereti a sorozatot, mert nem pusztán az iszlám és a kereszténység összecsapásáról szól. Itt nem a törökök a rosszak, ők végzik azt, ami a dolguk: hódítanak az iszlám jegyében. Mondhatni, ez munkaköri kötelességük. A regényekben azok a magyarok a negatív szereplők, akik nem ismerik fel, hogy cselekedeteik milyen negatív következményekkel járhatnak a nemzet (akkori) jövőjére nézvést. Persze abból a szempontból mi előnyben vagyunk hozzájuk képest, hogy az akkori jövő már rég megvalósult, így tudhatjuk, hogy kinek volt igaza, és ki tévedett.

– Miben különbözik alapvetően egy történész és egy történelmiregény-író munkája?
– A történészek kötött pályán haladnak, hiszen csak az írott és tárgyi forrásokra építhetnek. Ezzel szemben egy író megteheti, hogy az írott forrásokra hivatkozva felépítsen egy adott esetben erősen fikciós koncepciót. A regények, ezt vállalom, sokszor példabeszédként is értelmezhetők. Arra keresik a választ, hogy az elmúlt évszázadok eseményeiből tudunk-e tanulni, ki tudjuk-e választani, hogy az adott szituációban mi lett volna a helyes út a nemzet előtt. A történelmi regényekben viszonylag biztos válaszokat adhatunk ezekre a kérdésekre, minthogy a későbbi történelem bebizonyította, hogy a különféle opciók sikerre vagy éppen zsákutcába vezettek-e. Az akkori hősök azonban, a maguk sokszor bárdolatlan, zsigeri ösztönből fakadó hazaszeretetével, e tudás hiányában gyakoroltak évszázadokra meghatározó erejű hatást Magyarország sorsára.

– A dicsőség volt a fő szempont abban is, hogy épp a Hunyadiak korát választotta?
– Szinte bármely évszázadát választhatnánk a magyar történelemnek, találhatnánk dicsőséges és kevésbé dicsőséges, sőt szégyenteljes időszakokat. A magyar történelemmel foglalkozó írónak mindig nehéz eldöntenie, hogy mely korszak mellett tegye le a voksát. A választás talán legfontosabb szempontja, hogy az adott korszak történései és a jelenkori események között milyen párhuzamokat találhatunk, és az író akarja-e egyáltalán, hogy az olvasók áthallásokat fedezzenek fel a regényben. Gyakran ezek a párhuzamok teljesen véletlenül, az író szándéka nélkül jönnek létre. A Hunyadi-sorozat nyolc éve indult, és akkor még teljesen más keretben értelmezte mindenki Európa középkori török invázióját. Akkoriban ez egy múltbéli, lezárt esemény volt. A jelenkori migráció miatt ma már nagyon sokan úgy érzik, hogy mindez más üzenetet hordoz.

– Ön sci-fi, fantasy műfajú művekkel vált először ismertté. Miért kezdett bele a történelmi regények írásába? Ki akart törni az úgynevezett sci-fi gettóból?
– Valóban, a tudományos fantasztikum a nyolcvanas években, Kuczka Péter, a Galaktika és a Kozmosz könyvek korában valóban skatulya volt. A sci-fi írók ugyanúgy nem tartoztak a kánonhoz, ahogy ma sem. Aztán a kétezres évek elején rengeteg amatőr árasztotta el a fantasypiacot, és ezáltal a műfaj népszerűsége is visszaesett. Az akkori amatőrök közül néhányan azóta profi fantasztikusregény-íróvá váltak, páran pedig történelmi regényeket kezdtünk írni. Sok sci-fi, fantasyíró a szerepjátékos közösségből került ki, és a művek sokszor afféle önszórakoztatási céllal íródtak. Hogy jön a képbe a történelmi regény mint műfaj? A magyar könyvpiacon hatalmas hiány volt történelmi regényekből, annak ellenére, hogy az olvasók mindig is szerették ezeket az írásokat. Passuth László, miközben a korabeli kulturális besorolás szerint éppen csak tűrt írónak minősült, rengeteg történelmi regényt adott el, méghozzá úgy, hogy könyvei akkoriban kifejezetten drágák voltak. De a nemzetközi trendek is a történelmi témák népszerűségét mutatták. Robert Merle Francia história sorozata vagy Maurice Druon Az elátkozott királyok regényei hatalmas példányszámban keltek el mindig is. Az „elismert” magyar írók mégsem folytatták a magyar történelmi regény hagyományait. Miközben Jókai, Mikszáth vagy Gárdonyi teljes életműve elválaszthatatlan a magyar történelemtől.

– Nem segíti a könyv sikerét, ha a szerző magyar helyett inkább külföldi színhelyeket, karaktereket keres regényéhez?
– Annak idején mi is csak angol szerzői névvel, külföldi karakternevekkel írtuk a sci-fiket. Az amerikai filmek, tévéműsorok hatására az olvasókban végtelenül erős bizalomhiány alakult ki a magyar szerzőkkel és a magyar témákkal kapcsolatban, és a szerzők önbizalma is megingott emiatt. Így sajnos teljesen érthető, hogy a kiadók ódzkodnak a magyar vonatkozású könyvek kiadásától, és az írók már nem is nagyon próbálkoznak ilyen témájú történelmi regények írásával. Én mindig szerettem ezt a műfajt, de sokáig visszariasztott az ebben való elmélyüléshez szükséges hatalmas kutatómunka, amelyre úgy éreztem, soha nem lesz időm. De aztán amikor újraolvastam a Francia história köteteit, és a külföldi kiadók honlapjain láttam, hogy milyen óriási a választék például Franciaországban a történelmi regényekből, úgy gondoltam, hogy ezeknek itthon is lenne közönségük. Külföldön az olvasónak csak azt kell eldöntenie, hogy milyen stílusban szeretné megismerni az adott történelmi kort. Kedvelheti a humoros, a kalandos, az erotikus, a romantikus műveket, mindenféle műfajban rendelkezésére állnak történelmi regények.

– De azért léteznek magyar történelmi regények is.
– Megnéztem a hozzáférhető műveket, és azt kellett látnom, hogy például az Árpád-korról nincs történelmiregény-sorozat. Hasonlóan a sci-fihez, a szocializmusban a történelmi regényt is beskatulyázták ifjúsági műfajként. Egy elismert írónak sem jutott eszébe, hogy pozitív magyar történelmi eseményekről írjon. Két elvesztett világháború után persze ez bizonyos mértékig érthető reakció, de ha kizárólagossá válik, akkor katasztrofális következményekkel járhat. Hunyadi János azért tűnt ideális választásnak, mert ő és Mátyás a legnagyobb nemzeti ikonjaink. Mátyásról születtek nagyregények, de Hunyadiról szinte kizárólag csak ifjúságiak íródtak. Ahhoz képest, hogy milyen becsben tartjuk az emlékét, se felnőtteknek szóló regény, se film nem készült még róla. De ugyanígy nem készült érdemi történelmi játékfilm Szent Istvánról, Mátyás királyról sem. Még a filmgyártásáról „méltán híres” Albánia is nagyszabású történelmi kalandfilmet forgatott az ötvenes években Szkander bégről. Nekik fontos volt.

– A Hunyadi-sorozat egyre csak hosszabbodik, pedig az eredeti tervei szerint már be kellett volna fejeződnie, de a nyolcadik kötet dacára még nem látszik a vége. Az elmesélendő történet terjedelme vagy a piaci siker indokolja a hosszabbítást?
– A mesélés lendülete indokolja. Most úgy gondolom, hogy Hunyadi János története tízkötetes lesz, és jövőre jelenik majd meg az utolsó rész. Utána következik Mátyás. De a munka nem 2008-ban, az első kötet megjelenésekor kezdődött, hanem jóval korábban. Az adatgyűjtés és a megkerülhetetlen kutatómunka ugyanis tíz évet emésztett fel. A történészi munkát, hála istennek, már elvégezték, egy regényírónak már nem levéltárakban kell kutatnia. Amiért mégis mélyebbre kell ásni, azok az egyedi információk. Én ugyanis nem a történelmiregény-írás jól bevált módszerét követem, miszerint alkotunk egy fiktív szereplőt, aki részese a fő cselekménynek, miközben a valóságos szereplők és események csak a történet hátterében jelennek meg. Ehelyett a Hunyadi-regényekben a szereplők kilencven százaléka létező személy. A főszereplő, Hunyadi életútja jól feldolgozott, legalábbis ami felnőttkorát illeti. A regényeknek így a valódi történelmi események adják a vázát; ezért nincs is szükségem vázlatra az íráshoz. Az első köteteknél, amelyek Hunyadi fiatalkoráról szóltak, a hiányos források több írói feladatot róttak rám, míg a későbbi részeknél az jelentett nehézséget, hogy a sok történelmi tényt úgy mutassam be, hogy ne tankönyvet, hanem regényt írjak.

– Kapott visszajelzést a történészszakma részéről? Érdekli egyáltalán a kutatók véleménye?
– Persze hogy érdekelne, de nem nagyon ismerem a véleményüket. Pontosan tudom, hogy mely történelmi tényeket és miért alakítok át a regényekben, kizárólag dramaturgiai okokból. Azért beszélgettem néhány középkortörténésszel, és üdítő volt tőlük hallani, hogy a regényeket olvasva sokkal könnyebb átélni Hunyadi korának a hangulatát, eseményeit. Az írónak óriási könnyebbsége, hogy elmondhatja: regényt ír. A történelmi regény – a közfelfogással ellentétben – ugyanis fikciós műfaj. A sorozat egyik kötetében szerepel Nándorfehérvár 1440-es ostroma, amikor Thallóczi Jován védte a várat, és diadalmas kimenetele ellenére alig ismert. A történelmi adatok egyáltalán nem bizonyítják, hogy Hunyadi személyesen is jelen volt ennél az ostromnál – bár akkoriban már a Délvidék katonai parancsnoka volt –, de nem is cáfolják ezt. Így regényíróként megtehettem azt, hogy Hunyadit az ostromlott várba helyezzem.

– Kinek szólnak valójában ezek a regények? Az ember önkéntelenül fiatal fiút képzel el a kalandos történelmi regények olvasójaként, de a Hunyadi-sorozatban gyakran megjelenik a brutalitás és a szex.
– Az olvasók többsége férfi, bár számomra megdöbbentően sokuk, egyharmaduk nő. Az tudatos döntés volt, hogy az eseményeket a maguk naturalista valójában ábrázolom, és nem szépítem a durvaságokat, ahogy az Dumas-nál vagy az ötvenes-hatvanas évek kosztümös kalandfilmjeiben szokásos volt. Ezért könyveimben a csaták nem valamiféle fennkölt játszadozások, ahol kigombolt ingű férfiak szórakoztatják egymást, hanem olyanok, amilyenek a valóságban is voltak: véresek, teli kínszenvedéssel. A valóság sokszor még a leírt eseményeknél is borzalmasabb volt, de vannak dolgok, amiket még én sem akarok leírni, mert nem fogadná be az olvasók gyomra. Sokan vádolhatnak, hogy ezzel csak az olvasók erőszak és szex iránti igényét elégítem ki, pedig a valóság ezzel szemben az, hogy azt igyekszem megírni, ami mindig is érdekessé tett számomra egy történelmi regényt. Szerintem a világirodalom legszebb csataleírását Gárdonyi alkotta meg A láthatatlan emberben, ez a catalaunumi csata. Ez éppen azért lett kedves számomra, mert nem szépeleg, a maga idejében végtelenül brutálisnak számított.

– Valahol olvastam, hogy a Hunyadi-sorozat a magyar Trónok harca, és a párhuzamot tovább erősíti a brutalitás és a szex ábrázolása. Lehetne Hunyadi János története hasonlóan sikeres, ha angolul írta volna?
– Nem a nyelv a gond, hanem az, hogy a magyar történelem nem érdekel senkit rajtunk kívül. Ezen lehet változtatni. Amikor 1961-ben leforgatták a mórok ellen harcoló spanyol lovagról szóló El Cid című filmet Charlton Hestonnal a főszerepben, a hollywoodi producerek a fejüket vakarták, mert nem hitték, hogy egy Amerikában teljesen ismeretlen történet sikeres lehet. Ugyanez volt, amikor Mel Gibson leforgatta A rettenthetetlent, amely ugyan – az El Cidhez hasonlóan – nem volt hiteles történelmileg, mégis izgalmas történetet mesélt el. Emiatt, noha az amerikaiak továbbra sem érdeklődnek a spanyol vagy a skót történelem iránt, a filmek sikeresek lettek. Ebbe a sorba tökéletesen beilleszthető lenne Hunyadi, hiszen univerzális történetről van szó. Alacsony sorból felemelkedő hős, aki az országra törő ellenséggel sikeresen veszi fel a harcot. Ez szinte minden történelmi regény alapja.