Márton Anna ígéri, hogy megnyeri a bronzmeccset

Az orosz Szofija Velikaja 15-8-re legyőzte Márton Annát az olimpiai elődöntőben. A magyar vívó a bronzéremért a francia Manon Brunet-vel csatázik magyar idő szerint 12.50-től, s ígéri, visszavág a riói vereségért.

Márton Anna minden tőle telhetőt megtett Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az elődöntőben a kétszeres világ-, csapatban olimpiai bajnok, Rióban egyéniben ezüstérmes, tehát nem csak nevében nagy Szofija Velikaja várt Márton Annára. A magyar vívó úgy kezdett, hogy rácáfol az esélyekre, elhúzott 3-0-ra. Egyenlített az orosz, majd 4-4-re és 5-5-re is, 6-5-nél pedig először átvette a vezetést, s szünetben is nála volt az előny, 8-6. Márton Anna nem adta fel, de sajnos nem tudott közelebb kerülni az ellenfeléhez. 12-8-as hátrányban egy akciónál ismét berogyott a térde, de folytatta. Ám nem futotta, nem futhatta többre tőle, mint hogy állva haljon meg.

Ismerjük el, jobb volt az orosz, megérdemelten nyert, végeredményben 15-8-ra.

– Jól kezdtem, de 6-6 után kizökkentett, hogy három kétes találatot az ellenfelemnek ítéltek. Erre sajnos nem voltam felkészülve – mondta az elődöntőről Márton Anna, majd bizakodva tekintett előre: – Ígérem, megnyerem a bronzmeccset. Visszavágok Brunet-nek. Pontosabban ismét megverem, ahogy Rio óta mindig.

A magyar vívó Rióban a 2. fordulóban kapott ki a franciától, és kiesett. Brunet végül negyedik lett. Milyen szép is lenne, ha megismételné az akkori eredményét!

Alakuljon bárhogyan is a bronzmérkőzés, Márton Anna mindenképpen különdíjat érdemel. Legalábbis a lelkünkben, mert sportban, olimpián ilyesmit persze nem osztogatnak. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a magyar kardvívó úgy nyerte meg az első három meccsét és jutott be az elődöntőbe Tokióban, hogy rögtön az első asszója közben kiújult a sérülése. Még decemberben szakadt el a térdszalagja, ám az olimpiára tekintettel nem vállalta a műtétet, mert félő volt, hogy nem épül fel addig. Inkább a kötelezőn felül erősítette a combizmát, hogy ekképpen stabilizálja a térdét. Úgy tűnt, sikerült. Ám a lehető legrosszabbkor, az olimpián ismét beütött a baj.

Hajlamosak vagyunk a sportolókra gépekként tekinteni, de gondoljunk csak bele, térdszalag nélkül vívni – mégis hogyan? Sétálni sem könnyű, nemhogy az olimpián a legjobbakkal versengeni.

De ráérünk még filozofálni, hátravan a bronzmeccs, ott is nagy a tét.