Ott van tehát az éremszerzés köszöbén. Az elődöntőben persze az eddigieknél is nagyobb bravúrra lenne szüksége. Az orosz Szofija Velikaja szó szerint nagy vívó, kétszeres világbajnok, Rióban egyéniben ezüst-, csapatban aranyérmes. Itt, Tokióban is meggyőzően menetelt eddig. Katona Renátát 15-4-re, az egyéniben kétszeres vb-bronzérmes olasz Irene Vecchit 15-12-re, az amerikai Mariel Zagunist pedig 15-8-ra verte.
Pusztai és Katona befejezte a versenyt
Pusztai Liza – Katona Renátához hasonlóan – sajnos kiesett. A 2017-ben Eb-3. magyar vívó a 32 között nyögvenyelősen kezdett a tunéziai Amira Ben Saban ellen, de akkor még 15-12-vel továbblépett.
– Szokásos első asszó volt. Nagyon izgultam, az első néhány tusban azt sem tudtam, hol vagyok, az első találatokat az izgalom miatt kaptam. Életem első olimpiáján vagyok, azt hiszem, ez természetes – értékelte a meccset.
A második meccsén eleinte vezetett Csien Csia-zsujjal szemben, de aztán a kínai fordított, megtartotta az előnyét, s 15-10-re győzött. Pusztai korai búcsúja dacára is mély nyomot hagy a verseny rendezőiben. A füleiben lógó, nyakéknek sem kicsi kereszt az operatőr fantáziáját is megmozgatta, ha csak tehette, a csinos magyar vívó arcára fókuszált.
Harmadik indulónknak, Katona Renátának már a 32 közé jutásért is kellett vívnia. Azt az asszót hozta tunéziai ellenfelével szemben, után azonban 15-4-re kikapott az egyéniben kétszeres világbajnok, Rióban ezüstérmes, csapatban olimpiai aranyérmes orosz Szofija Velikajától.
– Ennél azért többet tudok, de örülök, hogy legalább a 32 közé sikerült bejutnom. Mostantól készülök a szombati csapatversenyre, már nagyon várom – mondta.

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!