Ecsettel váltotta valóra az álmát a karcagi tanárnő

– Kárpátalján születtem, amikor a férjemmel Ma­gyarországra jöttünk, e­lőbb Hajdúnánáson, majd Kis­újszálláson, a Móriczban taní­tottunk tizenhét évig. Ami­kor elváltam, akkor jöttem ebbe az iskolába. Mostani párommal Vezsenyben élünk – összegzi életének jelentősebb állomásait a karcagi tanárnő, Katalin, akinek huszonhárom éves fia befejezte az egyetemet.

– Már gyerekkoromban is érdekelt a festés, de a szüleim azt mondták, tanuljak rendes szakmát, így tanárnak mentem, amit egyáltalán nem bántam meg, szeretem a hivatásomat. Imádom a diákokat, nagyon szeretek tanítani immár huszonötödik éve, úgyhogy jó választás volt ez, de mindig foglalkoztatott, ha egyszer sok időm lesz, belevágok a festésbe, mert ki akartam próbálni magam ebben is.

Szanyi Katalin festői környezetben él, így képein is a természet csodái köszönnek vissza
Fotó: Daróczi Erzsébet/Szoljon.hu

– Tavaly márciusban, amikor áttértünk az online oktatásra, először lett sok felszabaduló időm, hiszen nem kellett naponta bejárnom Karcagra, ami három óra oda-vissza. Ezt a plusz időt eleinte a kertészkedéssel kötöttem le, majd eldöntöttem, hogy belevágok a festésbe. Május 21-én megvásároltam első akrilkészletem – sorolja Katalin, akinek egy év alatt sok képe született, amelyekhez nagyrészt a természetből vette az ihletet. Eleve festői környezetben élek, az élő Tiszától körülbelül száz méterre. Így a mezők és a folyó megfogott, lefestettem, ahogy kanyarog a vezsenyi szakaszon, de naplementésem is van.

– Gyakran kimegyek, fotókat készítek, mivel szabad téren akrillal nem lehet festeni, mert gyorsan szárad.

– A képeim realista látásmóddal készítem, mivel nem tanultam festeni, megpróbálom azt ábrázolni, amit látok. Legfőképpen arra törekszem, hogy a képekkel valamilyen melegséget, valamilyen pozitív életérzést adjak át azoknak, akik látják. A technikai megvalósításon rengeteget gondolkodom egy-egy alkotásom elkészítése előtt.

Régen az ember követett egy mestert, aki tanította, most az internet ad sok mindenre választ.

– Kortárs művészek oktatóvideóit nézem, amit a tájképfestészetről tudok Andrew Tischler és Michael James Smith, meg Kevin Hill oktató videóin tanultam meg. Az aprólékos ábrázolás mellett arra törekszem, hogy dinamikusak, mozgalmasak legyenek a képeim. Az ajándék kép mindig az adott embernek készül. Szüleimnek karácsonyra egy őszi nagydobronyi tájat festettem. Nagydobrony a szülőfalum, és tudtam, hogy annak nagyon örülnének.

– Számomra a festészet a flow-élmény, ami úgy be tudja szippantani az embert, hogy egyszerűen megszűnik a külvilág.

– Rengeteg örömet ad az alkotás magamnak és azoknak, akik látják a képet, s ez nagyon jó érzés. Főképpen adni szeretek, mint ahogy a tanításnál is számomra elsődleges, hogy átadjak valamit a tudásomból a diákjaimnak. Képeimet még csak a kollégáimnak mutattam meg, remélem, egyszer lesz lehetőségem a Szolnoki Művésztelep neves mestereitől és más művésztelepek mestereitől is tanulni.

Új technikával dolgozik majd

Szanyi Katalin elmondta, nagyra értékeli Batári István amatőr festő műveit, figyeli az alkotásait. A régi nagyok közül Munkácsy Mihály a kedvence, mivel földije is.

– Nyáron az akrilképek után belevágok az olajba. Azzal festeni teljesen más élmény lesz, akkor már terepen is festhetek, egy biztos, hogy depressziós képem akkor sem lesz – ígéri a tanárnő.

A karcagi tanárnő gyermekkori álmának megvalósításáról szóló eredeti cikk IDE kattintva érhető el.