Az Ormánság után már a Mecsekben is véltek látni aranysakált
A 2000-es évekre több ezerre növekedett a számuk, és most már az ország egész területén jelen vannak.
A 2000-es évekre több ezerre növekedett a számuk, és most már az ország egész területén jelen vannak.

Az alapító igazgató, Kun Katalin elmondta: „Valami hihetetlen mesés történet volt mindez”.

Igazi szeszélyes április köszöntött ránk a húsvéttal, a hideg szélben arcunkra fagyott a mosoly.

Az állatkert reményei szerint hamarosan tojók is érkezhetnek a kakasok mellé.

Igyekeztek apró, vidám programokkal pótolni az idén elmaradt nagyobb húsvéti eseményeket megyeszerte.

A polgárdi iskolában egy egész osztályra való diák tett sikeres nyelvvizsgát.

Gyöngyöstől 14 kilométerre él László Gyula, aki egy XIX. századi magyar hagyományt, a tojáspatkolást igyekszik életben tartani.

A Tolna megyei hírportál, a TEOL.hu oldal a legutóbbi online szavazása alkalmával a márciusi fagyokról, s azok hatásáról kérdezték az olvasóikat.

Fejér megyében az evangélikusság létszámaránya az országos átlag feletti. Most ők is a nagy ünnepet élik.

Csíkné Bardon Réka számára nem az a kihívás, hogy minél több patkó férjen egy tojásra, hanem maga a díszítés.

A célul kitűzött 220 ezer forint összegyűlt, részben tatai, tatabányai civilek és a csoport tagjainak köszönhetően.

A járványügyi helyzet mindenki életét megnehezíti; a közösségekkel való találkozás nem lehetséges.

Az ifjú szakember gyerekkora óta készült erre a pályára, a tudását már több kontinensen gyarapította.

Azt kérik, hogy a horgászok fokozottan ügyeljenek az őshonos példány fajának meghatározására.

Ez lesz a legdúsabb ünnepünk, a legdíszesebb szertartás a szent három nap közül.

Ha úgy érzi jó lenne végre egy kicsit kiszakadni a négy fal körül, most ajánlunk öt Veszprém megyei helyszínt.

A munkákon keresztül az autista gyermekeket nevelő családok életébe pillanthatunk be.

Csaknem 5 millió forintból újult meg az Éva utcai játszótér. Számos elemet kellett kicserélni, mert balesetveszélyessé váltak.

Irénke néni is bármit elvállal, amivel szerettei megbízzák: sapkát és kalapot ugyanúgy megjavít, mint az egyszerűbb darabokat.

12 millió forintot költött az elmúlt hetekben a makói önkormányzat a Maros-parti strand, illetve a közeli lombkoronasétány felújítására.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.