A megszállott dunaújvárosi pókgyűjtők kincsei

A pókok dolgában járatlanként, egyenesen az igazgatóhoz tartottam – meséli Balogh Tamás, a duol.hu újságírója. Egy szó nélkül, már megjelenésével is hitelesen bizonyította, hogy ez az ember a show világából érkezett. A veszedelmes munkákat elvileg és szerinte szelídebbre cserélte, és ahogy majd később a végtelen és színpadképes történeteiből kiderül, „önhibáján kívül” most már megszállott pókgyűjtőnek mondja magát. Németh Józseffel, a direktor úrral beszélgettünk.

Röviden a látnivalókról

– Nagyon sok egzotikus rovarfajt és tarantulát hoztunk magunkkal. Ritka és óriás példányokat. Élőket és preparált példányokat egyaránt. Az előbbiekkel a közönség személyesen, akár egy szelíd érintéssel is megismerkedhet, az ilyenkor már elmaradhatatlannak tűnő fotózkodás mellett.

Kézre, vállra, a bátrak még az arcukra is rá merik helyezni.

A kiállítás egy fesztiválsátorban tekinthető meg.

Miért hoztunk preparáltakat? A rövid életszakaszuk miatt. A különlegességük miatt nem egyszerű az élő példányok pótlása, hiszen hazánkban nem beszerezhetőek. Az életciklusuk: fél év a fejlődés a peteállapottól számolva, és ugyanannyi az életük… A bemutatót a hazánkban jelenleg érvényes járványügyi szabályok követésével tartjuk meg.

Kezdjük a pókos karriert is az elején!

– Álmomban sem mertem gondolni, hogy egyszer egy madárpók, skorpió vagy egy sáska bekerüljön az otthonomba. Több mint húsz éve egy németországi munkám során az egyik barátom megkeresett egy nehéz kéréssel: rám szerette volna bízni a terráriumát, benne egy tarantulával… Na ne! Semmit sem tudtam róluk. „ Most azért bújjam a könyveket, hogy megtanuljam, miként kell bánni vele?!” Aztán megdumált. Egy félév múlva hívom: „itt van a pókod, mi lesz vele?” Rohamosan nőtt, és egyre inkább megtetszett nekem. Két év múlva már gyanús lett, hogy megörököltem. Addigra már mindent tudtam róla.

Szelíden kell hozzányúlni, és akkor a pók is úgy viselkedik. Támadás előtt a potrohát dörzsöli, akkor jobb lesz békén hagyni…
Fotó: duol.hu

A felelős állattartás

– A tarantula ügyében is ez történt, de igazából már korábban is foglalkoztam állatokkal, csak egy kicsit nagyobbakkal, mert „cirkuszista” állatidomár is vagyok. A szakterületemhez a ragadozók, valamint a patások, de a minél nagyobbak tartoztak! Nagyszerű évek voltak, de a sok állatvédelmi intézkedés miatt ellehetetlenült ez az ősi szakma. Én is átnyergeltem máshova.

– A szépségük miatt a dél- amerikaiak lettek a legmegfogóbbak a számomra. Egyébként azok a legnagyobbak is. Utána jöttek az indiaiak. Ausztráliai pókokat nem tartunk és tenyésztünk Magyarországon, mert nekik van a legerősebb mérgük. A talajlakókat élvezi a legjobban a közönség, mert nem bújnak el. Nekem van fán lakó tarantulám is, ami egy ritka példány. Nehéz megfigyelni, mert öt perc alatt hálót sző. Nem a vadászatra, hanem komfortra és a bujkálásra.

Az ötlet

– A helyszín Németország, ahol ismét üzleti úton voltam éppen. Megláttam a reklámtáblákat: „Rovar- és tarantulakiállítás”. Na, oda el kell mennem, gondoltam. Kiderült, hogy nekem otthon annál már több volt, mint amennyit ott láthattam. Így jött az ötlet: mi lenne, ha bemutatnánk ezeknek a négytüdős tarantuláknak és a többieknek s titokzatos világát? Nem kell, hogy megvegyék maguknak, de adjunk lehetőséget arra, hogy megismerjék őket.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható el.