A Tisza Párt kiszivárgott, progresszív adóemelésről szóló tervei szerint 2,8 millió ember, a foglalkoztatottak hatvan százaléka fizetne magasabb személyi jövedelemadót, mint most. Körülbelül négyszázezer forintos bér fölött már rosszabbul járnának az emberek.
Tizenharmadik havi nyugdíj sem kell
Számos tiszás rendezvényen színpadra lépett Petschnig Mária Zita is, aki korábban maga beszélt arról, hogy részt vesz a Tisza gazdasági programjának elkészítésében. A közgazdász szerint nem normális vagy észszerű dolog az anyák szja-mentességének kibővítése, de a 13. havi nyugdíj intézményét is kinevette.
Az édesanyák adókedvezményét Surányi György, a balliberális kormányok alatti jegybankelnök, a Bokros-csomag egyik végrehajtója is fenntarthatatlannak nevezte.
– Attól, hogy a kismamák… az édesanyák adóvisszatérítést kapnak, attól nem fogunk több terméket exportálni, viszont importálni többet fogunk. Tehát romlani fog a nettó export. Úgyhogy amennyivel nő a gazdaság a fogyasztás élénkülése miatt, annak egy jelentős részét erodálja, elviszi a nettó export romlása – fogalmazott Surányi György egy rákosmentei fórumon, ahol
Magyar Péter újdonsült tanácsadója arról beszélt, a gyermekek után járó adókedvezményen változtatni kell.
A rezsicsökkentés eltörlése is napirenden van
Surányi szerint egyébként a rezsicsökkentést is felül kell vizsgálni, valamint a társasági adó emelésére is tett javaslatot. A volt jegybankelnök tavaly júniusban, pár nappal az uniós és önkormányzati választások előtt adott interjút a Szabad Európának, ahol
az alacsony adókulcs megszüntetéséről beszélt.
Simonovits András, aki az ATV egyik műsorában ismerte el, hogy a Tisza támogatója, a Nők40-et és a 13. havi nyugdíjat is eltörölné, ráadásul a magasabb nyugdíjakra 10-20 százalékos adót vetne ki.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!