A zalai falvak Árpád-kori kincse, Zalavég háromhajós temploma
Az Árpád-korban épített templom eredetileg nagyban hasonlított a jáki templomhoz, ez is kéttornyú, háromhajós volt.
Az Árpád-korban épített templom eredetileg nagyban hasonlított a jáki templomhoz, ez is kéttornyú, háromhajós volt.

A Pannónia Szíve program négy ütemére hatmilliárd forint fejlesztési összegről született eddig kormánydöntés.

Merni kell nagyot álmodni, vallja Nagy Richárd, a település polgármestere, aki nagyszabású turisztikai terveket dédelget.

A szakemberek, a munkaerő megtartása, a kollektívák együtt tartása a legfontosabb feladat ezekben a hónapokban.

Tavaly már átadtak egy korszerű játszóteret Kiszomboron, a település önkormányzata idén újabbakat is építene.

Országosan a 10. héten mért koncentrációs adatok meghaladták az őszi járványcsúcs esetében tapasztalt értékeket.

A 75 éves Irénke néni köszöni szépen, jól van, és fáradhatatlan lelkesedéssel vadászik a migránsokra a röszkei tanyáján.

Azoknak az üzleteknek a tulajdonosai, akik a járvány miatt jelenleg zárva tartanak, felelősséget éreznek az alkalmazottakért.

A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház közel 20 000 000 Ft értékben kapott eszközöket.

Zömök, hangosan zümmög és fekete, fehér, sárga, szalagos „bundát” visel – ő a poszméh, aki ezekben a napokban megkezdi szorgos munkáját.

A pusztaszeriek eddig fegyelmezetten betartották a koronavírussal kapcsolatos rendeleteket. Közülük kevesen betegedtek meg.

A 326-os sorozat volt a leghosszabb ideig szolgálatot teljesítő magyar nagyvasúti gőzmozdonytípus.

Több száz szakdolgozót és kétszáz oltóorvost képeztek ki.

Lezárult az „Esély a fiataloknak Sárbogárdon” című program, fő célja a városban letelepedni kívánó fiatalok támogatása volt.

Március 16-án, kedden a csókakőieket komoly jégeső lepte meg váratlanul.

Tizenkét tűzesetnél és ugyanennyi műszaki mentésnél volt szükség az egységek beavatkozására.

A tiszteletadás most sem maradhatott el, alternatív megoldásokat választottak a megye településein.

Kevesen tudják, hogy Baradlay Richárd alakját Bárczay Miklósról mintázta a „nagy, magyar mesemondó”.

Egykor az ország legfelkapottabb úttörő és ifjúsági tábora volt, mára viszont elhagyatottan áll.

Laczkó Bertalan úgy véli, egy jó vállalkozónak kitartónak kell lennie, de fontos a szakmai tudás is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.