Szemelvények az egykori dunaújvárosi fésűsfonoda történetéből
1958-ban Nagy Józsefné könnyűipari miniszter felavatta a 8 millió forintos költséggel felszerelt új fonodát a városban.
1958-ban Nagy Józsefné könnyűipari miniszter felavatta a 8 millió forintos költséggel felszerelt új fonodát a városban.
A tavalyi, méztermelés szempontjából rendkívül gyenge év után mégis bizakodnak a megye méhészei.
Régészeti felfedezések bibliai tájakon címmel indít online szabadegyetemet dr. Gürtler Katalin régész.
Az ehhez szükséges terveket már elkezdte készíteni a vasúttársaság. A hírt a polgármester is megerősítette.
A távhőszolgáltató február 6-án az egész városban lekapcsolta a fűtést.
Fontos, hogy minél kevesebb ember kapja el a koronavírust, a maszkviselés pedig az egyik hatékony módja a védekezésnek.
A csapadékos téli időjárásnak köszönhetően januárra telítődött a talaj és belvízfoltok alakultak ki a szántóterületeken.
Az alkalmazás alapötlete, hogy kedvezményesen vásárolhassunk a nap végén el nem adott ételeket jóval az eredeti ár alatt.
Győr-Moson-Sopron, Fejér, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megye 12 intézménye tartozik a Kisalföldi ASZC alá.
Ennek egyik kedvező hozadékaként a térségben lakók közül azok is munkához juthatnak, akik ma még nem dolgoznak.
A Bácsalmási Kulturális Központ előtt kihelyezett táblán helyi érdekességeket ajánlanak az érdeklődők figyelmébe.
Számtalan, Lenkefi Konrád által összeállított napló várja a kutatni vágyókat a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban.
Szeged 1932-ben fürdőhelyet alakítottak ki az akkori Klebelsberg-telepi Polgári Kör székházának udvarán, az épületet ma Hársfa sörözőként ismerik.
Csütörtöktől elkezdődik a hatvan év alatti krónikus betegek koronavírus elleni oltása a megyében is.
Az idei évben az egyesület a járványügyi intézkedésekhez igazodva kívánja megszervezni népszerű programját.
Több településen enyhítettek a maszkviselés szabályain. Miskolcon sem kötelező mindenhol a maszk.
Országszerte átlagosan hetente történik a közutak mentén, munkaterületen dolgozókkal közlekedési baleset.
A tornaszoba a gyerekek képességeinek és egészséges életmódjának célzott fejlesztését teszi lehetővé
Újra kell építeni az állattartás iránti tiszteletet és le kell bontani az elavult telepekhez kötődő sztereotípiákat.
A Wosinsky Mór Megyei Múzeum főépülete lehetett a helyszíne Péter Szabó Szilvia legújabb klipje forgatásának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.