Letartóztatták a dark weben drogot vásárló mosonmagyaróvári fiatalt
A megalapozott gyanú szerint a férfi több alkalommal rendelt kábítószert bitcoinért az interneten.
A megalapozott gyanú szerint a férfi több alkalommal rendelt kábítószert bitcoinért az interneten.
Az elmúlt évben több mint ezerkilencszáz tolvajlási ügyben kellett intézkedni a Belügyminisztérium listája szerint.
A legtöbb helyen kidőlt fák és leszakadó faágak miatt kellett intézkedni, de más problémát is okozott az időjárás.
Elkezdődött a sámsoni szépkorúak oltása is, erről Annus István, a település polgármestere számolt be.
A zalaegerszegi Gazdálkodási Kar hazánkban elsőként indított duális képzést a gazdaságtudományok és informatika képzési területen 2014-ben.
Méltatlan és szakmaiatlan módon bántak el a biciklisekkel az új körforgalomban az Etelka soron a Magyar Kerékpárosklub szerint.
Az ökoturizmus fejlesztése, népszerűsítése továbbra is hangsúlyos a turisztikai szervezet munkájában.
Az felújításnak köszönhetően nő a forgalombiztonság és nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala.
Előfordul olyan is, amikor egy-egy utasnál nincs maszk, de ezekre az esetekre előre bevásárolt maszkokból.
Kovácsné Zay Beáta közművelődési szakembert, könyvtárost mindenki ismeri és szereti Tarnaleleszen. Sokat köszönhetnek neki az itt élők.
Az még korántsem mondható el, hogy egyre-másra nyílnak a csomagolásmentes üzletek, de a vásárlók között egyre népszerűbb ez a bevásárlási forma.
A látogatókat a szálláshelyek mellett anno színpad, sportpályák, medence és autósmozi is szolgálta.
A délelőtt kezdődő és késő estig tartó, tizenegy eseményt magába foglaló koncertfolyamban felvonul a magyar zeneélet számos kiválósága.
Összesen 24 darab Panzerhaubitze 2000-es típusú, önjáró tarackágyúval is bővülni fog a Magyar Honvédség eszköztára.
A tematikus év egyik legfontosabb célja egy új nemzeti önkéntes-stratégia kidolgozása.
A bajba került állatot a megyei tűzoltóság épülete előtt találták, és az állatvédőkhöz került.
Egyre több ember készít magának füstölőt, emellett télvíz idején a bérfüstölőknél hosszú sorok kígyóznak.
Az önkormányzat szándéka az, hogy az ösztöndíjban részesülők tanulmányaikkal kapcsolatos költségeiket fedezni tudják
A körbekerítésnek nagyjából a fele valósulna meg idén saját gyártású elemekből.
Kovács Tibor pedagógus, egykori tanítvány és Kovácsné Zsuzsanna megemlékezését közölte a Délmagyar hírportál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.