Kiskőrösön csillog tovább a taszári Szuhoj
Teljesen felújítottak egy SzU-22M3-as típusú repülőgépet, amely hosszú évekig szolgált a taszári légibázis Szuhoj századában.
Teljesen felújítottak egy SzU-22M3-as típusú repülőgépet, amely hosszú évekig szolgált a taszári légibázis Szuhoj századában.

Ajándékkal és oklevéllel kedveskedett a Büki Gyógyfürdő Zrt. az idei 150 ezredik vendégének. A fürdőben megtartott hétfői eseményen Bodóczy Róbertet Cziráki László vezérigazgató és dr. Németh Sándor, Bük polgármestere köszöntötte.

Tematikus túrán járhatták be az érdeklődők a Gizella kápolna két szintjét és az érseki palota kápolnáját a napokban.

A hazai és külföldi veteránautó-különlegességeket bemutató eseményt nyolcadik alkalommal szervezték meg május 12-14. között a sétányon, ahol Gábriel előadóművész kitűnő hangulatot teremtett.

A hétvégén számos program, így filmvetítések, vezetett túrák és előadások várják a látogatókat, ahol megismerkedhetnek a várnegyed fejlesztésével.

Hét elemmel bővítették a játszóteret, megújították az általános iskolát és a tornatermet; illetve hamarosan a sportpályánál is várható fejlesztés.

Meg sem tudja számolni, hányadszor jelölték a borászok borásza címre.

A településen szívügyüknek tekintik az ültetvények megőrzését és a hegyről származó bor népszerűsítését is.

Kinyíltak a kapuk a Megyeháza téren május 8-án, hétfőn.

Megcsodálhatják az emberek a városban a virágokat, a parkokat, melyeket a szeszélyes áprilisi időjárás ellenére is létrehozott, kialakított a Probio Zrt. − hangsúlyozta Somogyi László vezérigazgató.

Hatalmas érdeklődés mellett szervezték meg a családi sétarepülő hétvégét.

Magyarországról idén Pápateszér nyerte el a nemzetközi Klímasztár (Climate Star) Díjat mintaértékű éghajlatvédelmi tevékenységéért.

A hagyományoknak megfelelően idén is megkoszorúzták a Balatont a turisztikai évad kezdetén Keszthelyen, a Hableány fedélzetéről.

Immáron 11. alkalommal rendezték meg a halászléfőző versenyt a gyirmóti Aranyhal Szabadidőközpontban. Reggel 8 órától kezdődött a főzőverseny. Ezúttal 20 csapat mérte össze főzőtudását, sokan jelentkeztek a térségből, Győrből és környékéről, sőt, volt, aki az Alföldről és a Felvidékről érkezett a gyirmóti főzőversenyre.

A Tatai Kenderke Néptánc Egyesület szervezésében állították színpadra pénteken a tánc világnapi műsort.

Fotókat gyűjtenek a történelmi helyről.

Hosszú évek elteltével idén jutott be újra paksi versenyző a XXVI. Országos Szilárd Leó Fizikaverseny péntektől vasárnapig tartó döntőjébe, amelynek ezúttal az Energetikai Technikum és Kollégium (ESZI) épülete adott otthont Pakson.

Az Amfi Alsóörs kulturális-közösségi létesítményben ismertették a tervezett idei programokat.

A jégkorszakban élt hatalmas emlős a Veszprémi Állatkert Dinó parkjában talált új otthonra. Az Egry Úti Körzeti Óvoda Ficánka csoportja ismerkedhetett meg először a 4 méter magas és 6,5 méter hosszú szoborral.

A BigSEE Architecture idei díjazottjai között van kulturális kategóriában a szádvári romkonzerválás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.