2015 első féléve kitűnően demonstrálta azt a tételt, hogy a politika izgalmas. Az – egy időre – újabb kétharmados felhatalmazást szerzett Fidesz olyasmiket csinált, amikre korábban senki sem számított: több egymásra rakódó ügy következményeként egy időre kiengedte kezéből a kezdeményezést, saját belső konfliktusaival volt elfoglalva, sőt azokat hagyta felszínre jutni, és kormányzás helyett újabb és újabb kommunikációs gumicsontokkal igyekezett tematizálni a közbeszédet. Közben elveszített két valódi téttel bíró időközi választást, a parlamenti kétharmadot, valamint 2014-es támogatóinak egy részét, ráadásul törzsszavazói bázisát is kezdte elbizonytalanítani.
Ám ennek ma mintha nyoma se lenne. Míg két hónappal ezelőtt még mindenki a Jobbik néppárti(nak mondott) fordulatáról beszélt, és úgy tűnt, a jövő a radikális jobboldali párt és a Fidesz csatájáról fog szólni, addig ma már minden a Fideszről szól. Ironikusan fogalmazva a nagyvilág eseményei utolérték a párt által januárban feldobott, majd a februári veszprémi vereség miatt jegelt problémafelvetést, a menekültkérdést. Igazuk lehet azoknak, akik szerint a menekültáradat a természeti katasztrófákhoz hasonlít – mármint politikai szempontból –, hiszen a kormány helytállására irányítja a figyelmet, az ellenzéket pedig egy időre kivonja a forgalomból. Így az ellenzéki pártoknak, különösen a Jobbiknak nem is jöhetne rosszabbkor az épp kitörni készülő uborkaszezon.
A nyári időszak ugyanis feltehetőleg a bevándorlásról fog szólni; nehéz elképzelni, hogy ilyenkor be lehetne vinni a köztudatba egy újabb fajsúlyos politikai kérdést. A kormányzati kommunikáció is arra rendezkedett be, hogy ez a téma egyelőre ne kerülhessen le a napirendről. A nagy kérdés az, mennyi van még ebben a „történetben”, meddig lehet fenntartani a menekültproblémát övező felfokozott érdeklődést. Ez természetesen nemcsak a politikai kommunikáción múlik, hanem a migrációs trendek alakulásán, valamint az Európai Unió erre adott válaszán is. Ezzel el is érkeztünk a nyár második nagy kérdéséhez: vajon szolgál-e belpolitikailag értelmezhető témával az EU?
Erre minden esély megvan, látva a görög válság elhúzódó (félre)kezelését. Görögország helyzete és különösen a német–görög viszony számos kérdést vet fel az Európai Unió jövőjével kapcsolatban, ami értelemszerűen húsba vágóan érinti a tagállamokat. Mivel a kormányzati kommunikációban már a menekültkérdés kapcsán is kiemelt szerepet kapott a nemzeti szuverenitás védelmének gondolata – a tagállamok maguk dönthessék el, milyen választ adnak erre a problémára –, minden, az EU jövőjét érintő problémafelvetés (kisebb vagy nagyobb integráció, tagállamok közti szolidaritás, illetve annak hiánya, kétsebességes Európa) kapóra jöhet a miniszterelnöknek. Ez lehetőséget nyújthat számára a szuverenitás eszméjének egy nagyobb, átfogó vízióba foglalására.
És hogy mi az ilyen víziók megfogalmazásának legjobb terepe? A tusnádfürdői szabadegyetem, ahol Orbán Viktor mindig megteszi az újságíróknak azt a szívességet, hogy ad nekik némi rágódni valót, ami jobb esetben kitart nyár végéig. Tusványosra tehát érdemes külön odafigyelni; nem lenne meglepő, ha a miniszterelnök itt ismét nagyobb, nemzetközi összefüggésekbe próbálná helyezni kormánya tevékenységét, elemelve azt a mindennapok problémáitól. Az persze a Fidesz számára is nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb ezekre is reflektálnia kell; vélhetően ezt szolgálják a kilátásba helyezett tájékoztató- (ellenzéki olvasatban propaganda-) kampányok a magyar válságkezelés sikereivel és a kormányzat családpolitikájával kapcsolatban. Valószínűleg a nyár végének kérdése lesz, hogyan tudja a kormány átvezetni a bevándorlásellenes kampányt a pozitív kommunikációs kampányba, illetve hogyan tudja felépíteni a bürokráciacsökkentést célzó nemzeti konzultációt.
A legfőbb kérdés az, akar-e és tud-e a Fidesz békésebb üzemmódra váltani. A felfokozott hangulat fenntartása jól látható módon működik, de korántsem egyértelmű, meddig lehet ezt folytatni. A békésebb, „emberközelibb” kormányzás viszont azzal fenyeget, hogy visszakerülhetnek a napirendre az onnan egy időre kiszorult problémák, a nagyobb léptékű brókerügyektől a kisebb, de az emberek mindennapjait meghatározó, időnként bosszúságra okot adó intézkedésekig. Ez politikai szempontból érthetővé teszi a kampányüzemmód fenntartásának igényét, de kérdés, nem fáradnak-e bele ebbe a választók, nem lesz-e akár kontraproduktív a tervezett pozitív kampány.
E dilemmákkal együtt is várhatóan magabiztosan fordulhat rá az őszi ülésszakra a kormány. Csakhogy pontosan milyen összetételű kormány? Hiszen ne feledjük, Orbán Viktor jó előre beharangozta, hogy ha nem is miniszteri szinten, de változtatni kíván a kabinet összetételén. Hogy ezek milyen változások lesznek, annak összetett üzenete lehet a jövőre nézve. Mivel bizonyára nem tervezett módon, de úgy alakult, hogy a Fidesz az utóbbi időben rendre feldob egy-egy témát, majd egy időre pihenteti, hogy aztán később visszatérjen rá, itt is az a kérdés, mikor érzi úgy a miniszterelnök, hogy eljött az ideje az eredetileg talán korábbra tervezett nagy – vagy nem is olyan nagy – bejelentéseknek. Egy biztos: egy jó kis kormányátalakítás mindig képes feldobni az uborkaszezont.
