idezojelek

Magyar Péternek tényleg húszezer eurós kamuállás az EP-képviselőség

Ahogy a régi mondás tartja, „vaktyúk is talál szemet”, úgy néha Magyar Péter is képes igazat mondani.

Kis Ferenc avatarja
Kis Ferenc
Cikk kép: undefined
EPkamuállásMagyar Péter 2024. 09. 26. 13:09
Fotó: MTI/Purger Tamás

Ahogy a régi mondás tartja, „vaktyúk is talál szemet”, úgy néha Magyar Péter is képes igazat mondani. Ebben az esetben annyiban árnyalt a kép, hogy nem mostanában volt ez az őszinte pillanat és nem általános érvényű igazságról van szó. A Tisza Párt elnöke, amikor még nem volt politikus, csupán valamelyik zsíros állami pozíciójában osztotta az észt – leginkább otthon a volt feleségének és a korábbi barátainak –, szokásához híven leszólta az európai parlamenti képviselői munkát is. Tavaly nyáron ugyanis Magyar az egyik ismerősével csetelt a Messengeren, és azt írta, hogy „képviselőként elég két hetet kint lenni, és a képviselőség a legnagyobb kamuállás a világon havi húszezer euróért”.

A június 9-i EP-választáson pártja listavezetőjeként mandátumot szerzett és hiába állította határozottan a kampány során, hogy esze ágában sincs kimenni Brüsszelbe, néhány nap múlva már a magyarfóbiás Manfred Weberrel tárgyalt és hamarosan be is ült az Európai Néppárt frakciójába, a többi Tisza párti képviselővel együtt.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aztán telt-múlt az idő, a nyári kánikula is csak emlék már, lassan Brüsszelben és Strasbourgban is elkezdődött a munka, de a magyar Facebook-harcost még senki nem látta az Európai Parlamentben. Elnézést, mielőtt a Tisza Párt elnöke a telefonja billentyűzetét kezdené püfölni, hogy jól odakommenteljen nekünk, korrigálok: Magyar Péter járt az EP épületében, amikor felvette a mandátumát és aláírta a szükséges papírokat, amelyek nélkül nem kapná meg azt a húszezer eurós fizut.

A munkahelykerülés bajnoka egyébként csütörtök reggel befáradt a közmédiába – mivel most nem egy kormánypárti politikussal kellett vitáznia - és erősen visszaélt a vendégjoggal, ugyanis a Kossuth rádió riporterébe folyamatosan belefojtotta a szót, kérdések gyakorlatilag nem hangozhattak el, kizárólag Magyar Péter nem igazán fülbemászó orgánumát hallgathattuk, amint darálta a szokásos zagyvaságait.

Amikor a Tisza Párt fővárosi képviselőcsoportjára terelődött a szó, fölényeskedve elmagyarázta, hogy mindig is ő volt a listavezető, de azért nem ül be a közgyűlési frakcióba, mert nem tud ellátni egyszerre „öt” feladatkört, a pártelnöki teendőket, a Tisza-szigetek szervezését, és az európai képviselői munkát. Itt véletlenül közbe tudott vágni a riporter, és megkérdezte, miért nem jár az EP-be, mire Magyar azt tudta mondani, hogy csupán két bizottsági ülést hagyott ki, illetve a múlt héten az árvíz miatt nem vett részt a strasbourgi plenáris ülésen.

Minden világos, Magyar tehát azért nem ül be a fővárosi frakcióba, mert közben az EP-ben is lenne teendője, ahová viszont eddig nem sikerült kijutnia, de azt a havi húszezer eurót azért felveszi.

Ezek után az sem lenne meglepő, ha Brüsszelben a fővárosi bokros teendőivel magyarázná, miért nem jár be a munkahelyére.

Borítókép: Magyar Péter (Forrás: MTI/Purger Tamás )

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Kétszeres árulók közöttünk

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.