„Sok mindenre képes”
A Tisza Párt elnöke Vogel Evelinnel ugyancsak viselkedett fenyegetőleg, és az sem keltett benne fenntartást, hogy a nő gyermeke is jelen volt: „Péterrel a kocsi mellett összeszólalkoztunk és ő egyre agresszívabban viselkedett. Elkezdett velem úgy üvöltözni az utcán, és közben közeledni felém, hogy (...) megijedtem, fenyegetve éreztem magam és féltem. (...) Ha jól emlékszem akkor sírva is fakadtam, vagy csak később. Mindenesetre láttam, hogy ül a gyerek az autóban és sír”. A volt barátnő arra számított, hogy Magyart az is rendkívül feldühíti majd, hogy kiállt a nyilvánosság elé a történetükkel, s noha attól nem tart, hogy a Tisza Párt elnöke bántani fogja a családját, szavai szerint a politikus „sok mindenre képes”.
Nem túl egyenes megoldások
Mindenesetre Magyar két korábbi kapcsolatáról szóló beszámolók alapján kijelenthető, hogy az újdonsült pártvezér nem riad vissza a nem túl egyenes megoldásoktól. Erre egyik példa az a titkokban készített hangfelvétel, amelyen Magyar a Varga Judittal folytatott magánbeszélgetéseit rögzítette és amivel később zsarolta az asszonyt. S amire nem mellesleg eddigi politikai karrierjét építette. Vogel Evelin emlékei szerint „nem volt óriási dilemma” Magyar Péterben arról, hogy felhasználja-e a felvételt a volt felesége ellen. Varga Judit egy korábbi Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy valójában a jól fizető állami állásai elvesztése miatti revansvágy vezérelte Magyart abban, hogy politikusi karrierbe vágjon, s ezt Vogel Evelin is megerősítette: szerinte a férfit a bosszú hajtotta abban, hogy „kiállt a fényre”.
Nem riad vissza a hazugságtól
A Tisza Párt elnökét mindkét egykori partnere olyan emberként írta le, akinek szeme sem rebben, ha valótlanságot kell állítani, még ha ezzel másokat hoz is nehéz helyzetbe. Amint Vogel Evelin felidézte, bár Magyar EP-képviselőséget ígért egy idős házaspár férfi tagjának cserébe azért, hogy a nevére vehesse a pártjukat, utóbb kiderült, hogy a pártelnöknek esze ágában sem lett volna ezt teljesíteni. „Dehogy lesz ő képviselő, ne viccelj” – förmedt rá az egykori barátnőre. Varga Judit pedig azt idézte fel, hogy Magyar Péter még a válóperükön is hazudott, amikor egy érzelmes levelet olvasott fel, miközben már egy másik nővel volt együtt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!