- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Röviden
Leleplezné a Fidesz a megfigyelőket

Röviden

Leleplezné a Fidesz a megfigyelőket

Szász Béla régi bűne

A felsőház helyett a Bundestagba

Megállapodásra várnak Pécsett
Folytatódik az egyeztetés az ügyeleti díjak emeléséről a Pécsi Tudományegyetem vezetése és a traumatológusok között – az új törvényi szabályozás szerint ugyanis jóval kevesebb pénzt kaphatnának az orvosok, mint az ezt megelőző rendszerben, ezért a m

Eredeti a Munkácsy-festmény
Augusztus elején jelentette be a vám- és pénzügyőrség (VPOP), hogy valószínűleg Munkácsy Mihály Napfelkelte című festményére bukkantak rá egy repülőtéri vizsgálat során. Az első szakértői vélemény is eredetinek ítélte a képet, az újabb vizsgálat pedig meg

Sajátos csődhullám
A felszámolás alatt álló cégek legfrissebb névsorát böngészve úgy tűnik, hogy csak kereskedelmi és építőipari vállalkozások léteznek Magyarországon. A Cégközlöny listája szerint többségben ilyen tevékenységű cégek ellen indul felszámolás vagy végelszámolá

Erőpróba Erdélyben
Tudathasadásos helyzetbe kerültek a romániai magyar választók, miután a Romániában november 25-én rendezendő európai parlamenti választáson az RMDSZ listája, illetve a függetlenként induló Tőkés László között kell választaniuk – olvasható az erdélyi

Mátraszőlős: csak napközire van pénz
Tanítás helyett csak gyermekfelügyelet működik egyelőre a mátraszőlősi általános iskolában, amelyet hosszas huzavona után nyitottak meg újra, de továbbra sincs pénz a működtetésére.

Kiadják Amerikának a keresett bűnözőt

Intő Gergényinek

Ismét új programot hirdetett Gyurcsány Ferenc
Nem engedünk a 48-ból – hangoztatta az ismert szólást Gyurcsány Ferenc tegnap az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásában. A miniszterelnök ugyanis 48 pontban összegezte a kormány előtt álló feladatokat. A Fidesz és a KDNP képviselői –

Kókára megorrolt a frakciója

Igazságosság helyett adóemelés
Újabb adónemekkel szaporodhatnak a magánszemélyek adófizetési kötelezettségei a kormány új törvényjavaslatának értelmében annak ellenére, hogy a miniszterelnök tegnap a parlamentben igazságosabb adórendszerről és a terhek szinten tartásáról beszélt.

Nyolc százalék felett az infláció

Tőzsdén az AAA Auto Group

Rengett a föld Jáván és Kolumbiában

Euróhamisítást akadályoztak meg
Rekordmennyiségű, pontosan 8096 kilogrammnyi úgynevezett biztonsági papírt foglalt le a rendőrség a napokban egy győri garázsban, miután tetten érték az áru adásvételét lebonyolítókat. Az 1995-ben eltűnt, pénzhamisításra alkalmas 15 tonnányi papír utolsó

Sólyom László: Nincs fasisztaveszély
A köztársasági elnök helyenként kemény hangú beszédével kezdődött az őszi parlamenti szezon. Sólyom László szélsőjobboldali megnyilvánulásnak titulálta a 23 millió románnal való MSZP-s fenyegetést, elítélte a félelemmel való manipulációt, a holokauszt áld

Fontos híreink
Bejgliharapó fantom tűnt fel Sándorfalván

Zelenszkij és Merz egyeztetett

Még rágni sem tud, de már Furyra vágyik Jake Paul

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Az idősek számíthatnak a nemzeti kormányra + videó
Garantáljuk a nyugdíjbiztonságot, nem engedjük, hogy bárki külföldi magánpénztárakba szervezze ki az idősek pénzét, üzente Zsigó Róbert.

Veszélyessé vált a levegő Magyarországon, ezek a városok érintettek
Nem túl biztató eredményeket mutat a levegőhigiénés index.

Jogilag aggályos és az emberi méltóságot is sérti Hadházy Ákos tette a Mészáros Csoport szerint
A cég figyelmezteti a képviselőt, hogy tette törvénybe ütközik.

Frontális baleset történt a Ferihegyre vezető úton
Autó és kisbusz ütközött.
Külföldi híreink

Botrány: a brit jobboldalnak nem jutott hely a Lordok Házában
A legutóbbi főrendi kinevezési listán a Reform UK egyetlen helyet sem kapott, noha az alsóházban öt képviselővel rendelkezik.

Kaja Kallas szereti a háborút
Trump és Putyin egy üzenetet kívánt megfogalmazni a brüsszeli elit irányába.

Megszorításokra készül a Tisza Párt német testvérpártja
A CDU politikusa szerint elkerülhetetlenné vált a nyugdíjrendszer átalakítása és az egészségügyi kiadások visszafogása.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Szinte senki sem biciklizik télen, mégis ilyenkor veszik a legtöbb kerékpárt - most kiderült, hogy miért
Meglepően hangozhat, de télen is fellendíthetik a turizmust a növekvő bringaeladások.

Ezek voltak 2025 legemlékezetesebb magyar fedélzeti kamerás videói
Sajnos idén sem volt hiány megdöbbentő, sokszor hajmeresztő közlekedési helyzetekből az utakon.

Kínai rendőrautók álltak szolgálatba Magyarországon
Felajánlásként érkeztek a rendőrségi flottába a Chery járőrautók. Megmutatjuk, hol lehet velük találkozni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
