- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Tiszteket képezhet a rendszámzsonglőr
A Rendőrtiszti Főiskola (RTF) tanára kedvére cserélgeti az általa használt autók forgalmi rendszámát. Balla Zoltán mások mellett pályázatot nyújtott be az iskola megüresedő főigazgatói tisztségére. Balla felesége közös cégben szerepel Blaskó Béla jelenleg
Sokan nem bíznak az OPEC-ben

Tiszteket képezhet a rendszámzsonglőr
A Rendőrtiszti Főiskola (RTF) tanára kedvére cserélgeti az általa használt autók forgalmi rendszámát. Balla Zoltán mások mellett pályázatot nyújtott be az iskola megüresedő főigazgatói tisztségére. Balla felesége közös cégben szerepel Blaskó Béla jelenleg

Sokan nem bíznak az OPEC-ben

Fulladás és fejsérülés okozta a lány halálát

Négyezer embert végeztek ki tavaly

Milliók búcsúznak a szentatyától
Rómában gyakorlatilag bármikor megbénulhat az élet. A város légterében vadászgépek cirkálnak, a közlekedés máris ellehetetlenült. Fokozza a gondokat, hogy George Bush elnök közelgő látogatása hatalmas biztonsági készültséget követel. A Szent Péter-bazilik

Püspöki elismerés a kormánynak

Karol Wojtyla titokban járt Hajdúszoboszlón
A hajdúszoboszlói katolikus templom évkönyvében 1977 nyara címszó alatt a következő bejegyzés áll: „Wojtyla Károly, krakkói bíboros érsek inkognitóban Hajdúszoboszlón járt. Részt vett a 10 óra, majd a fél 12 órai lengyel nyelvű szentmisén, melyet Gu

Petrétei József alkotmányoz

Idén már tízéves a BÉT határidős piaca

Balközép előretörés Olaszországban
Teljesen átrendeződik Olaszország politikai térképe a helyhatósági választások után. A 13 tartományból 11 került a balközép Unió koalíció kezébe, négy fontos régiót elszakítva a jobboldali Szabadságok Háza tömörüléstől.

Elmaradó kompenzáció
A kormány nem kíván a tavalyihoz hasonló kompenzációt bevezetni annak érdekében, hogy a benzin árát 250 forint alatt tartsa – derült ki tegnap a parlamentben is. Az ellenzék nem támogatja a felsőoktatási törvény tervezett módosítását.

Jogellenes eskütétel Nagyhalászban?

Röviden

Az utódnak folytatni kell az életművet

Talajcsere másfél évtizedes késéssel
Hétfőn elkezdődött a nehézfémekkel szennyezett talaj cseréje az egykori Metallochemia-telep körzetében lévő magántelkeken. A nagytétényi gyár épületeinek nagy részét már lebontották, ebből 75 ezer köbméter bontási törmelék keletkezett. A rehabilitáció sor

Román gáncs Ukrajnának
A vizes élőhelyek védelmére létrejött ramsari konvenció nem ad több támogatást Ukrajnának a Duna-delta természetvédelmi ápolására. A konvenció bizottságának ülésén ugyanis román kezdeményezésre, amerikai segítséggel várólistára tették Ukrajnát, amíg nem t

Bírósági hatáskörzavar
A Fővárosi Bíróság nem tudta, ki ítélkezhet a tüntetések feloszlatása miatt indult perben – derült ki tegnap. A rendőrség jogásza hívta fel a bírák figyelmét, hogy a Legfelsőbb Bíróság tavaly októberi határozata alapján az FB polgári tanácsa, kivált

Felszámolják a gazdát cserélt Zalahús Rt.-t

Tárgyalást sürget a SZEF

Fontos híreink
Irán fenyeget, de közben békülne is

Második felkészülési mérkőzésén sem szerzett gólt a Ferencváros

Kövér László: Sorsdöntő választás előtt állunk, melyen Magyarország sokkal többet veszíthet, mint az eddigieken bármikor


Elárulta a jogász, hogy milyen büntetés várhat Dudás Miklós gyilkosára
Van itt néhány tényező.
Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Ma a doni hősökre emlékezünk!
Nyolcvanhárom éve, a szovjet Vörös Hadsereg offenzívája rövid idő alatt átszakította a 2. magyar hadsereg vékony arcvonalát, súlyos veszteségeket okozva a gyengén felszerelt magyar seregtesteknek.

Dupla nyugdíj és plusz kifizetés érkezik februárban
A nyugdíjak növelése továbbra is kiemelt cél.

Migrációs paktum, háborús politika, ukrán EU-tagság, rezsicsökkentés megszüntetése – ezt támogatta a Tisza Párt Brüsszelben az elmúlt években
Íme, a tények! Bemutatjuk, hogyan fordultak a magyar érdek ellen Magyar Péterék a legfontosabb kérdésekben.

Egy telefonhívás életet menthet a nagy hidegben
A vörös kód kiadás óta eltelt öt napban 1047 hívás érkezett be a központi diszpécserszolgálatra, és a bejelentések alapján 409 embert helyeztek biztonságba.
Külföldi híreink

Kövér László: A rendkívül jó osztrák–magyar kapcsolatokat parlamenti dimenzióban is tovább ápoljuk
Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

Ballisztikus szuperfegyvert adnak Zelenszkij kezébe
A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

Leszűkített, szétesett lépcső miatt, menekülés közben haltak meg legtöbben az újévi svájci tűzesetben
A három méter széles lépcsőt egyméteresre szűkítette le a tulajdonos.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Tovább robog a magyar válogatott, balkáni ellenfelét is kiütötte az Eb-n
A magyar férfiválogatott Montenegrót is simán legyőzte a vízilabda Európa-bajnokság csoportkörében, ezzel pedig a csoportját is megnyerte.

Megvan, kik rabolhatták el az ötéves szombathelyi kisfiút, amíg az apa elrohant a cumiért
Elkapták a rendőrök.

Magyar Péter a végét járja, egyik legfőbb támogatója is a Fidesz győzelméről beszél
Nem kell majd a kardunkba dőlni, ha mégis Orbán Viktor fog tovább kormányozni – közölte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
