Hárman meghaltak, kilencen megsérültek a kunadacsi faüzemben a tegnap reggeli robbanásban, amikor néhány munkás disznóperzselővel kávét melegített gázpalackok közelében. Az épület teteje beszakadt, a vasajtók kirepültek a helyükről a hatalmas detonációban
Még a dublini kocsmák legszenvedélyesebben dohányzó vendégeinek is be kell ma már érniük a jófajta fekete sörrel, hiszen rágyújtani immár egy éve tilos az írországi közterületeken. Az egészségvédő intézkedés nyomán sokan a kocsmakultúra halálának rémképét
Három munkás meghalt, kilenc megsérült tegnap a kunadacsi faüzemben bekövetkezett robbanásban. Az épület teteje beszakadt, a vasajtók kirepültek a helyükről a hatalmas detonáció miatt. A rendőrség szerint a melegedőnek használt helyiségben a dolgozó
Ivo Sanader horvát miniszterelnök tegnapelőtti budapesti látogatása kivételes volt többi szomszédunk kormányfői vizitjeivel öszszehasonlítva: nem a kétoldalú kapcsolatok kérdése – mint a kisebbségek helyzete – volt a kemény dió, hanem azok a m
Közel tízmillió forintos fűtésszámlát kellene kifizetnie egy szegedi önkormányzati bérház lakóinak, mert a szolgáltató másfél éven át nem olvasta le a mérőórát. A lakók, mivel úgy érzik, nem ők hibáztak, nem tudnak és nem is hajlandók fizetni.
Visszafogott, óvatos kezdés után délutánra megint belehúzott a Budapesti Értéktőzsde indexe. A BUX 15,5 milliárdos forgalom mellett, 160 pontos emelkedéssel 16 464,79 ponton zárt. A főbb európai indexek alig változtak előző napi zárásukhoz képest, s ugyan
A NATO brüsszeli székhelyén rendkívüli külügyminiszteri ülést, a franciaországi Nizzában informális védelmi miniszteri tanácskozást tartottak tegnap. A brüsszeli összejövetelen Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter együtt ebédelt a többi huszonöt NATO
Ha megkésve is, de immár a magyar diplomácia is felzárkózni látszik az európai Ukrajna-politikához. Ezt jelzik az utolsó utáni pillanatban nyélbe ütött kijevi külügyminiszteri látogatást gyorsan követő mai kormányfői út mellett a szaktárca immár a realitá
Az oktatási miniszter szerint nevetséges azt állítani, hogy a Kádár-rendszerben könnyebben érvényesült egy szegény családból származó gyerek, mint ma. A Fidesz úgy véli, a diákhitel kamatainak megemelése és a kistérségi tanintézetek támogatásának csökkent
Az éles politikai viták után komoly szakmai feladatot jelent az M6-os sztráda Érd–Dunaújváros közötti szakaszának 2006. március végi átadása. A ma alapkőletétellel folytatódó beruházáshoz nem vesz igénybe uniós forrásokat az ország.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A sürgető problémák ellenére kevés valósult meg a Draghi-jelentésből.
A kihívásokra válaszolva a CÖF országjárást hirdetett.
A tűzoltók több vízsugárral oltják a lángokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.