Nincs fölöttem középkori felügyelet

Nem tudom, hova tették ez eszüket az oktatáspolitika irányítói? A helyükben én baráti jobbot nyújtottam volna az egyházi intézményeknek. Elég volt a belharcokból, az emberek megtévesztéséből. Gondolom, senki se sírja vissza a kádári idők iskolapolitikáját. Az Európai Unióhoz való csatlakozás igen jó alkalom lett volna ahhoz, hogy az iskoláztatásban elért értékes hagyományok és eredmények összeadásával is növeljük a nemzet erejét – mondja Balás Béla, a somogy–zalai egyházmegye püspöke, aki a minap lett Kaposvár díszpolgára.
– Miben tévedett a püspökké választása óta eltelt csaknem tizenhárom évben?
– Azt gondoltam, hogy a bizalom, a világ egészséges összhangja hamarabb helyreáll. De az évek során kiderült, hogy itt, ellentétben egy átlagos magyar faluval, nem tizenkét év kell a harmónia helyreállításához, hanem százszor több. Bár viccnek szántam, hovatovább azt kell hinnem, próféta voltam.
– Pogányok közé érkezett Somogyba?
– Nem. A pogány szó a mi nyelvhasználatunkban informatikai fogalom. A régi falu jóval később értesült arról, hogy mi történik a városban, a bíróságokon, a börtönökben, a kivégzőhelyeken, a kikötőkben és a templomokban. A keresztény újdonság, a korabeli hatalommal folyó viták híre a falura jutott el legutoljára. A pagus szóból származó paganus és a nálunk használatos pogány szó tehát arra utal, aki késve kapja meg a híreket. Ő – mármint a falun élő ember – egyébként nem tehet arról, hogy hol lakik.
– Miután Somogy és Zala is aprófalvas megye, bizonyára ide is késve érkezett a keresztényi üzenet. Kaposvárra kerülésekor a pedagógusok hitéletének anomáliáira utalva lapunknak úgy fogalmazott: „Nehezen felejtik az oktatási intézményekben uralkodó marxista monopóliumot, a bujkáló templomba járás szörnyű élményét.” Időközben egyházi gimnázium és általános iskola nyílt Kaposvárott, és úgy tűnik, nincs már félelem azokban a szülőkben sem, akik korábban attól tartottak, bajuk eshet, ha templomba járnak, vagy ha egyházi neveltetésben részesítik gyermeküket.
– Úgy látom, megszűnt a pedagógusok egy részét jellemző „bujkáló templomba járás”, merthogy az a korosztály, amely erre kényszerült, már a múlté. Most „új emberfajták” bukkannak föl. Az egyik csak roszszat, a másik még rosszat sem tud rólunk. Szerintem a civil szférában túl hevesek a politikai szempontok. Ezzel szemben azt igyekszem képviselni, hogy a kereszténység más szótárt nyújt, más fogalomelemzést használ és másként minősíti az embereket.
– Meddig terjedhet az egyház politizálása? Mit engedhet meg magának ma egy főpap, és mitől kell óvakodnia? Ezt azért kérdezem, mert egyesek önt politizáló püspöknek tartják.
– A brutális egyházüldözés ugyan már a múlté, ám még nem érkeztünk meg a teljes vallásszabadsághoz. Hiányzik az ismeretek, az elvek szabad áramlása. Tapasztalatom szerint a sajtó nagyon megszűri, hogy mit közöljön rólunk. Óvakodnak tőlünk, és féltik a világ „semlegességét”. Itt talán soha az életben nem lesz béke. S ezzel voltaképpen eljutottunk a tűzfészekhez, a viták központjához, hogy politizál-e az egyház? Természetesen politizál. A távoli, addig apolitikusnak hitt, deista Isten váratlanul a bolygónkra lép, bemutatkozik, szava, arca és programja van, látható baráti kört gyűjt maga köré, megbízásokat és parancsokat ad. Egyházat alapít, s azzal azonosítja magát. Ezek mind-mind beavatkozások. Olyan elegáns beavatkozások, hogy közben az illető személy méltósága megmarad, és semmiféle fizikai kényszer nincs. Ahol mégis volt a történelem folyamán, azt mi mélyen szégyelljük, és azért a legfőbb vezetőnk, Jézus Krisztus földi helytartója, a római pápa már számtalanszor bocsánatot kért. A történelem néhány mélypontján mi nem Isten stílusában, Jézus követőjeként léptünk fel. Ezekből tanulnunk kell.
– Önt azért is tartják politizáló püspöknek, mert gyakran megfordulnak az elegáns, de korántsem hivalkodó főpapi rezidenciáján a vezető ellenzéki, jelesül fideszes politikusok, és ezeket a látogatásokat ön a rendezvényeiken való részvétellel viszonozza. Hol a határa Balás Béla megyés püspök közéleti-politikai szerepvállalásának?
– Hogy a jobboldali politikusok miért jönnek ide, azt tőlük kellene megkérdezni. Én nem hívom őket, maguktól jönnek. Úgy gondolom, ez nem része az ő nyilvános szereplésüknek, látogatásaik a magánéletük része. Azon persze el lehetne gondolkodni, hogy a velem való találkozást néhány Kaposvárra látogató politikus miért tartja fontosnak, mások meg miért nem tartják annak. Ha már a politikusokkal való találkozásaimról faggat, hadd említsem meg, hogy Gyenesei István megyei közgyűlési elnökkel is sokszor találkoztam, és egyszer Lamperth Mónika is járt a püspökségen. Nincs innen kirekesztve senki. Bárkit szívesen fogadok, ha van miről beszélnünk. Ami pedig a fideszes politikai rendezvényeken való megjelenésemet illeti, tudni kell: nem vagyok házi őrizetben, nincs fölöttem középkori felügyelet, és nem tart az egyházam kiskorúnak, felelőtlennek. Az egyházi törvénykönyv a főpapság számára tiltja a pártokban való aktív részvételt, az viszont magától értetődik, hogy van véleményem a hazámról és a közügyekről. Ezért is vállaltam korábban afféle misszionáriusi szerepet abban a megye elszegényedő falvait járó „mozgó főiskolában”, amelyet a Somogyért Egyesület szervezett. Nem szeretnék kiüresedett báb lenni.
– Amikor utoljára találkoztunk, arról beszélt, hogy drámai gyorsasággal öregszik az egyházmegye papsága, és gondok vannak az utánpótlással. Változott a helyzet?
– Szép és jó jel, hogy a hozzávetőlegesen száz aktív papunknak lassanként a fele fiatal. Úgy látom, ezt a csatát megnyertük. Van érdeklődés az egyházi szolgálat iránt, van már becsülete a papi hivatásnak. Ám aki most jön hozzánk, azt nem karrier, hanem munka várja. Kétségtelenül gond, hogy a kezdő paptestvéreim nem rendelkeznek kellő tapasztalattal, bölcsességgel. Egy fővárosból érkezett fiatal papnak tíz-tizenkét évre van szüksége, hogy gyökeret verjen egy somogyi vagy egy zalai faluban, az Erdélyből érkezők pedig azért kapkodják a levegőt, mert az otthoni, a moldvai vagy a székely falvak zsúfolt templomai után itt üres templomokat találnak. Miközben egyre aggasztóbban zuhan a dél-dunántúli falvakban élők száma, egy-egy papnak ma húsz-harminc kilométeres körzetet kell bejárnia. Egyre nehezebb fenntartani az egyházi struktúrát, gyakran csillapíthatatlan szociológiai hullámveréssel jár egy-egy elhunyt pap pótlása, s még nagyobb indulatokat szülnek az áthelyezések. Errefelé a falusiak szinte apjukként tisztelik a papjukat, s ha a szükséges áthelyezés miatt „elveszik tőlük”, vigasztalhatatlanokká válnak.
– Végezetül essék szó a város központjában álló, jó hírű Nagyboldogasszony Katolikus Gimnázium és Általános Iskola helyzetéről is. Zsebébe kell-e még nyúlnia a püspöknek, hogy pótolja a hiányzó taneszközöket? Úgy tudjuk, korábban ön vásárolt csontvázat a biológiaszertár számára.
– Meg krétát és körzőt is. Most viszont – köszönhetően az amerikai és a németországi kalandos gyűjtőmunkának is – a város legjobban felszerelt oktatási intézménye ez az iskola. Korszerű tornacsarnokot építettünk, és a tanítás színvonalára sem lehet panaszunk. A kaposvárin kívül Tabon és Zalaszabarban is jól felszerelt általános iskola várja a tanulókat.
– Mi a véleménye az egyházi intézményeket sújtó diszkriminatív finanszírozásról?
– Csodálkozom a történteken. Nem tudom, hova tették az eszüket az oktatáspolitika irányítói? A helyükben én baráti jobbot nyújtottam volna az egyházi intézményeknek. Elég volt a belharcokból, az emberek megtévesztéséből. Gondolom, senki nem sírja vissza a kádári idők iskolapolitikáját. Az Európai Unióhoz való csatlakozás igen jó alkalom lett volna arra, hogy az iskoláztatásban elért értékes hagyományok és eredmények összeadásával is növeljük a nemzet erejét. Nem így történt.