Veszélyes üzem

Hatalmas rúgást kapott egy hete Zalaegerszegen Illés Béla, Urbán Flórián a térde alatt találta el, a duzzanat ellenére is jól látszottak a stoplinyomok a futballistán. Aligha hiszem, hogy szándékosan ártott ellenfelének Urbán, pontosabban a szándékosság létezett, csak éppen nem a sérülés állt az elhatározás középpontjába. Inkább az, hogy megállítsa a másikat – minden áron. A szóban forgó ZTE–MTK-meccsen egyébként is rendesen adtak egymásnak a küzdő felek, főként az első negyedórában szólt arról a mese, hogy estek és keltek a játékosok. De nemcsak az idézett derbi jellemzője volt a sok-sok indulat, ahány meccs, annyiféle a változat arra, hogy igazán veszélyes üzem lett a futball. Az élvonalban mindenképpen.
A hátteret firtatók többsége azzal magyarázza mindezt, hogy összesen tizenkét alakulat jelenti az elitet, így magától értetődően kisebb a különbség az egyes csapatok között, mint amikor tizenhatan-tizennyolcan küzdöttek a legmagasabb osztályban. Ott, ahol egzisztenciálisan igencsak megéri futballozni, magyarán: óriási a különbség az első és a másodosztály között – mindenben.
Urbán – ismerve őt – nem akart maradandó nyomokat hagyni Illésen, az viszont föltett szándéka volt, hogy az adott MTK-támadást megállítsa, a szándéka erre irányult. Mint ahogy valamennyi egészséget veszélyeztető ütközésnél is hasonló az elhatározás, egyértelműen a cél szentesíti az eszközt elve mozgatja a játékosokat akkor, amikor ön- és közveszélyesen támadják a másikat. Mert ugyan ki venné szívesen magára az ódiumát annak, hogy puhánynak, gyengének minősítsék, mi több, rásüssék a bélyeget: nem tesz meg mindent a sikerért.
A testi épség ma már persze mindenütt veszélyben van a futballban, jellemző, hogy az olasz válogatott a héten bemutatott mezének alapvető sajátossága, hogy akár hatvan centiméterre is megnyúlik, húzhatják-vonhatják tehát, a cibálás ellenére nyerhet némi területet a futballista. Hogy nálunk is mindent elsöprő lett az elszántság, még pozitív jelnek is tekinthetnénk (önmagában minősíthető is annak), ha nem állíthatnánk vele szembe a játékosok képzetlenségét. Mert ugyebár, aki nem sajátította el a szabályos szerelés alfáját és ómegáját, csak a mindent elsöprő akarata létezik, annál jóval nagyobb az esély arra, hogy brutalitássá fajul a tette. Mint ahogy a másik oldalon is igaz a tétel: az a futballista, aki képes tökéletes technikai megoldásokra a labdával, kevesebb veszélynek teszi ki magát egy-egy ütközésnél, mint az esetlegességre építő társa. A mi futballistáink nem annyira mesterei a szakmának, hogy csak az elkerülhetetlen esetekben végződjön súlyos sérüléssel egy-egy szóló. A véletlennek, a jó szerencsének nagyobb szerep jut az ütközéseknél, mint amekkora megengedett a sport alapvető írott és íratlan normái szerint. Megoldás lenne, ha nem csupán fölkészítenék a futballistákat, hanem képeznék is őket az edzők, de ugyan kinek van rá ideje akkor, amikor a lét a tét, egzisztenciák függenek a sikertől.
És ezzel a kör bezárult. Marad a vehemencia, és jönnek a stoplinyomok, térd alatt, térd fölött, combon, bokán, kit, hol érnek el. A sportszerűség pedig ott pihen a kézikönyvek lapjain.