Puskás: 75

Sváb, Feri, Száguldó Őrnagy (Angliában), Pancho Francisco, illetve Paco (Spanyolországban), Öcsi (egy idő óta Öcsi bácsi) ma hetvenöt éves. Elmondtak már minden szépet róla, legendákat is gyártottak köré. Mi maradt mára? Lényegében minden. A szobor ledönthetetlen, a legendák élnek.
Meggyőződésem, hogy nincs ember e hazában, aki bizonyos években – de talán még ma is – ne hivatkozott volna külföldön Puskásra, hát még ha olykor szorított is a kapca. A honfitársra, aki rúgta a gólokat. Nagykövet és naturbursch volt egyszerre, de úgy, hogy nem akart sem az egyik, sem a másik lenni. Ezért lett mindkettő. Miközben csak a labda izgatta, s fütyült minden másra: protokollra, politikára. Koronás fő volt, de megmaradt Öcsinek is. Koronás fő, dölyf nélkül. Ezért lett az, aki. Az udvartartás azonban mindig járt neki. A mai napig rajzanak körülötte a legyek.
Egy születésnapi asztal emlékáradat is: emlékszem, mondja a játékostárs, a 6-3 után dugig volt pakolva a vonat, de Öcsi megjegyezte: „Nem lehet semmi baj, szól a Himnusz…” 1955 szeptemberében 104 ezer néző előtt a szovjetekkel játszottunk Budapesten. 1-1 lett a vége, de Puskás csak a 87. percben egyenlített. Ha akkor azt a tizenegyest nem lövi be, soha az életben nem mosták volna le a magyar csapatról, hogy lefeküdt az oroszoknak. Öcsi mondhatott volna bármit. De belőtte! Puskásra ilyen árnyék sohasem nehezedett.
Mondták futballzseninek, aki a színjátékot is ismerte: kiintett a közönségnek, köpött, cirkuszt csinált. Egyszer hordágyon vitette magát körbe a pályán, de amikor látta, hogy éppen jött Bozsik labdája, elviharzott vele, és hatalmas gólt lőtt Henni kapujába. Ahogy futott, lobogott a kötés utána. A nézők nem hittek a szemüknek, hogy a sérült Puskás egyszeriben milyen egészséges. A meccs közben, ha elesett, még többször bekiabálták neki: „Hor-dágy! Hor-dágy!”
A Kinizsi ellen játszott a Honvéd. Húsz méterre a kaputól, a balösszekötő helyéről szabadrúgás következett. Egymást lökdösték, hogy ki végezze el. Machos odaugrott, és külsővel rászúrta. Puskás nekiesett, de közben a labda kikötött a hálóban. „Na, látod! – mondta Öcsi. – Miért nem szóltál, hogy bemegy?!” Kibérelt „páholy” volt a szabadrúgás, a tizenegyes, a szöglet. A gól.
Puskás harsány volt és vitatkozó, örökösen dirigáló, pimasz, nagy és szabad szájú fenegyerek, minisztereknek, altábornagyoknak visszafeleselő, ügyeket elintéző balösszekötő, dörömbölő. Kispesten: csillag, később az egész világot bevilágító fénycsóva (Madridban fegyelmezett profi).
Egy ölelés, egy csók, egy b…meg ma is jár a haveroknak, ha találkoznak. Borosüveg villan, ajándék, a szurkolók nem felejtenek. Csak az évek könyörtelenek s a betegség. Cipelni kell mindegyiket, miközben az emlékek súlyát ki-ki maga méri.
Orkán volt, szelídítő széllel. Csaba királyfi, aki a Tejút gyémánt magasságában öt világrészen átügetett.
Isten éltesse!