Egy óra a semmiről…

-LABDARÚGÁS- Az újságírók is hivatalosak voltak szombaton a tatai edzőtáborba, ahol befejeződött az edzők továbbképzése. Hivatalosak voltak, azonban bejutni az előadóterembe csak Matthäus előadása után tudtak. Addig, jobb híján, az előtérben múlatták az időt, várva, hogy bebocsátást nyerjenek. Aztán kiderült, hogy továbbra sincs titok Matthäus-ügyben, miért is lenne, az viszont tény, ismét nem tudtunk meg semmi újat…

Az első szó legyen ezúttal a dicséreté. Matthäus kapitányé, aki most – ellentétben a korábbiakkal – pontos volt, s már a meghirdetett időpont előtt befutott, hogy találkozzon a magyar edzőkollégákkal.
Az ott lévő újságírók is szívesen részt vettek volna az eseményen, végignézték volna, netán még kérdéseket is feltettek volna a német szakembernek és a magyaroknak is az első találkozás kapcsán – erre azonban nem nyílt mód. Nem, mert Matthäus még éppen csak az előadói pulpitus felé lépdelt, amikor becsukták az ajtót, ránk csukták kívülről, fordult a kulcs, kattant a zár. Kizárattunk a titkok terméből, s jobb híján egymással ismerkedhettünk. Azokkal a kollégákkal, akik miatt nem utaztunk volna szombaton este Tatára.
Ennek a kirekesztésnek a tükrében felvetődhet az emberben az a gondolat, amit az új kapitány mondott a múlt héten a szövetségben tartott tájékoztatón. Arról is beszélt, hogy a magyar futball „megreparálása” közös ügy, benne vagyunk, kell hogy benne legyünk mi, újságírók is…
Valami hasonlót mondott a szövetség elnöke, Bozóky Imre is, amikor előttünk is megnyílt az ajtó. Biztosított bennünket arról, nekünk is szerepünk van, lesz abban, hogy a válogatott eljusson a németországi vb-re. Igazából nem tudom, mit kellene, mit lehetne tennünk – ugyanis gólt nem rúghatunk, legfeljebb csak azt rögzítjük, amit láttunk, tapasztaltunk, a „mesét” a pályán írják, stoplis cipőben –, az viszont tény, hogy az első csapat-összeállításból kifelejtettek bennünket, ami szöges ellentétben áll a „fogjunk össze mindnyájan” elvvel. Lehet persze, hogy a zavar csak átmeneti, s amikor meglesz a szövetség új sajtófőnöke – nem tenne rosszat, ha már most lenne –, nem kell szembesülni ilyenekkel. Az elnök a hónap végére ígéri az új sajtóst.
Magáról a tatai sajtótájékoztatóról csak annyit: ha nem lett volna, nem vesztettünk volna semmit. Nem, mert az asztalnál ülők – Puhl, Bozóky, Matthäus és Mezey – semmi újat nem mondtak. A három magyar dicsérte az akkor befejeződött szakmai tanácskozást, hasznos volt. A német kapitány – aki feltételezhetően először járt Tatán, s a korábbi hírek szerint a Belgrádból történt végleges „hazacuccolása” után érkezett ide –, mint rendesen, most is rendkívül diplomatikus volt, már mosolygott is, ám újat ezúttal sem mondott.
Újra hallottunk viszont az eltökéltségéről, a hitéről, a válogatási szigoráról, meg arról, hogy el kell jutni Németországba. Mármint a csapatnak a vb-re…
A találkozás talán úgy summázható, hogy amikor szabaddá vált a pálya – értsd: beengedtek bennünket is –, elüldögéltünk egy órácskát a magyar szövetség vezetőivel az estébe hajló tatai délutánban. Hasznosnak nem volt nevezhető, feleslegesnek azonban igen…
***
MOST AKKOR MI VAN?
A kapitány egy német lapnak azt mondta, hogy szívesebben dolgozna a Bundesligában, mint Magyarországon, de hiába vár az otthonról érkező ajánlatokra. Elárulta, hogy „őszintén szólva örömmel tevékenykednék a német bajnokságban, egy-két csapattal lennének is terveim. A mi foglalkozásunk azonban nem kívánságműsor.” Szerinte a hazájából többek között azért nem keresik meg, mert népszerű, s a klubok attól tartanak, hogy a neve elhomályosítja őket. „Eredménycentrikus, közvetlen ember vagyok, ez nem tetszik mindenkinek.” A bizonyítás – igaz, még csak barátságos – napja a ciprusi tornán jön el, február 18-án, amikor Örményország ellen debütál a kapitány. (MTI)