Csapatsportok
Valószínűnek tűnt a 2004-es athéni olimpia kudarca után, hogy elemeire hullik a női vízilabda-válogatott, és távozik Faragó Tamás szövetségi kapitány. Ő azonban maradt, és Montrealban világbajnoki győzelemre vezette a parton és vízben is megújított stábot és keretet. Az amerikaiak elleni döntőt ráadásul kétszer (másodszor a hosszabbításban) nyerte meg a csapat, de jobb kétszer, mint soha. Az öntörvényű Faragó aztán ismét az átlagember logikájával ellentétesen cselekedett, hiszen családi elfoglaltságaira hivatkozva kontraktusa lejártakor távozott, így a jövőben világbajnokok helyett „csak” hármas ikreket nevel. Utódjának, Szilágyi Péternek természetesen nincsenek hármas ikrei; kérdés, lesznek-e világbajnokai.
Kemény Dénesnek már voltak, igaz, 2003-ban, mert 2005-ben a második helyen végzett a férfi vízilabda-válogatott. A montreali döntőre kissé leamortizálódott társaságtól túlzott mohóság lenne számon kérni az aranyat, de anynyit mindenképpen megjegyezhetünk: a vb-győztes szerb-montenegrói alakulat két héttel kanadai diadala után a Világliga belgrádi végjátékában 16-6-ra intézte el a tartalékos magyar válogatottat, amelynek bevallottan fő célja Peking és a sorrendben harmadik olimpiai bajnokság. Amelyet máris jó okunk van leginkább a szerbektől félteni. A Domino-BHSE is a mesterhármas igényével vágott neki a szezonnak, de be kellett érnie a bajnoki elsőséggel, mert a hazai kupát a Vasas csípte el, az Euroliga nápolyi fináléjában pedig a Posillipo élt a házigazda minden előnyével.
Férfi kézilabda-válogatottunk még 2004 júniusában bukta el a norvégok elleni párharcban a 2005-ös vb-részvételt, így ingerszegény éve volt. A játékosokat a klubokban azért így is sikerült kizsigerelni, bár a kontinentális kupa végjátékába senki nem jutott el. A Veszprém számára a negyeddöntő és a spanyol Ciudad Real, a Szeged előtt a nyolcaddöntő és a szlovén Celje jelentette a végállomást a BL-ben, míg itthon a két nagy leginkább egymással gyürkőzött, a veszprémiek örömére.
A női szakágban minden ellentétesen alakult. Az NB I-ben nemhogy folytatódott volna a bajnok sorozata, hanem megszakadt, mert sokadik próbálkozásra megszerezte első aranyérmét a Dunaferrt trónfosztó Győr. Az EHF-kupában a legjobb négy között három magyar csapat tülekedett, közülük végül a legkevésbé esélyes Cornexi kaparintotta meg a serleget – az ETO és a Ferencváros bánatára. A vigaszt aztán mindenkinek meghozta a decemberi szentpétervári világbajnokságon nyert bronzérem, immár Németh András dirigálásával és az új generációval.
Kosárlabdában mindkét válogatottunk lemaradt a 2005-ös Európa-bajnokságról. A nők csoportelsősége egyetlen árva ponton múlt a selejtezőben – a lengyelek áldhatták is a szerencséjüket –, a férfiakat pedig Izrael ütötte el a részvételtől, és Eb ürügyén ázsiai ellenféltől kikapni duplán bosszantó. A Pécs női együttese vérmes reményekkel vágott neki az Euroliga négyes döntőjének, ehhez képest negyedikként tért haza Szamarából, itthon viszont a mezőny élén zárt, miként a férfiaknál a Paks is.
Jégkorongban két tanulsággal is szolgált az esztendő. Egyrészt érkezhetnek ide a világ legjobbjai is, barátságos mérkőzésekre a közönség mértékkel vevő, másrészt kicsi híja még van a hőn áhított A csoportos részvételnek. Februárban a Pannon GSM-tornán válogatottunk Kanadával, Szlovákiával és Németországgal játszhatott; a tengerentúliaktól simán kikapott (7-0), Szlovákia ellen egy, Németország ellen pedig két harmad után is vezetett, de mindkétszer vereség lett a vége (4-2 és 4-3). Áprilisban Debrecenben a divízió I-es vb-n már a játékosok is beleélték magukat a feljutásba, ám végül nemcsak Norvégia, de még Lengyelország is megelőzte csapatunkat. Kis szerencsével a két hiányosságot egyszerre számolhatjuk fel. Magyarország pályázott a 2011. évi A csoportos vb megrendezésére, és bár első olvasatra képtelennek tűnik az ötlet, beteljesedése mégsem reménytelen.
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
