Megfagyott körülötte a víz

Pulai Imre Seregi Gergellyel párban élete hatodik olimpiájára készül. A sportág azonban nem kajak-kenu, ahogy gondolná az ember, hanem szánkó. Ennek megfelelően nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Ám valószínű, hogy még ez is csak feltételes módban helytálló. Már csak szűk egy hónap van hátra a torinói téli játékok nyitányáig, de a magyar kettős még nem kapta meg az indulási jogot. Pulai reménykedik, s egy percre sem csügged. Állítja, meglesz a hatodik olimpia. Ha nem Torinóban, akkor Vancouverben, s Peking sem kizárható.

Csakis Pulai Imre miatt érdekes szánkósaink kalandja. Ha két ismeretlen ember próbálkozna ekképpen kijutni az olimpiára, akkor elnézően legyintenénk egyet. Pulai azonban egyéniség. Jövőre tölti be negyvenedik évét, megjárt öt olimpiát, 2000-ben Novák Ferenccel aranyérmes lett kenu kettes ötszáz méteren, s bár Athénról lemaradt, nem hagyta abba, tavaly is indult a válogatókon, mi több, az idén ott akar lenni a szegedi vb-n. Előtte pedig a torinói olimpián. Már rég nem az a lusta kiskamasz, akire hajdanán a futóedzések lerövidítése miatt a „Sumák” gúnynevet ragasztották. Sportember, sőt sportőrült a javából.
„Már közel száz csúszásom van” – mondja lelkesen. Hasonló szókapcsolatot eddig inkább ejtőernyősöktől hallottunk, ám fogadjuk el, szánkózásban is így számolják. Érdemes lenne egyszer a sportág koronázatlan királyát, a szintén hatodik olimpiájára készülő Georg Hacklt megkérdezni, neki mennyi van. Bár könnyű neki, „beleszületett” a szánkóba, próbálna ő közel a negyvenhez elkezdeni kenuzni…
„Már gyerekfejjel imádtam nézni a tévében a bobozást, mígnem három évvel ezelőtt kimentem Innsbruckba egy versenyre, hogy élőben is lássam. Megbabonázott. Azon melegében befizettem egy taxibobozásra: biztonságos tempóban harminc euróért lehozzák az embert a pályán. Akkor érlelődött meg bennem, hogy versenyszerűen is ki kellene próbálni” – halad Pulai immár időrendi sorrendben. S hogyan lett a bobból szánkó? „Bár erős vagyok és gyors, tolóemberként az erre specializálódott atlétákkal nem vehetem fel a versenyt. Szkeletonban is futással, így számomra hátránnyal kezdődik a rajt, szánkóban viszont nekem van előnyöm. Karral, hátizomból kell berántani a szánkót, majd még néhány méteren keresztül nagy csapásokkal hajtani, talán nem vagyok szerénytelen, ha azt állítom, nekem ez egészen jól meg” – így szól a precíz válasz.
Először a tavalyi idényben ment végig a pályán, s ő állítja, tehetségesnek tartják: „Az első csúszás döntő. Ha az ember nem borul fel, nem töri össze magát, és neki mer indulni másodszor, akkor nem reménytelen a folytatás.” Sumák pedig eltökélt. Eddig kétmillió forintot áldozott a szenvedélyére, s mikor kiderült, hogy egyesben betelt a létszám, kettesben kezdett el próbálkozni. Eddig ugyan csak edzési lehetőséget kaptak mindenhol, versenyen még sehol nem indulhattak, még mindig bízik az olimpiai részvételben. „A létszámba beférnénk, az a baj, hogy nagyon gyors a torinói pálya, s a rendezők féltik a kezdőket. Rontja az esélyeinket, hogy egy brazil srác három hónapja csúnyán összetörte magát, most is kómában van. Én aláírtam minden papírt, hogy saját felelősségemre vállalom, de még nem döntöttek.”
Pulai – aki eddig megúszta bordazúzódással és azzal, hogy egyszer kiment a csuklóaj – akkor sem keseredik el, ha Torino csak álom marad: „Újra lesz négyes válogató, Novák Ferivel, Fürdökkel és Hüttnerrel készülünk a szegedi kajak-kenu vb-re. Amikor ott térdeltem a hajóban, nyertünk. Aztán újra szánkózom, Vancouverben már nem érem be csupán a részvétellel.” Ha nem kétméteres, száztíz kilós óriásról lenne szó, azt mondanánk, lassan a testtel…