Rekviem a tavi uszodákért

Az álmaink nem teljesedtek be. Pedig gyerekkorunkban azt hittük, mire felnövünk, addigra sok uszoda épül a Balatonban, és olyan sportélet lesz a vízen, amely vonzza az embereket. Amit ma lát az ember – siralmas. Nemhogy uszodák nem épültek, de a legrégibb szórakozás, a csónakázás is haldoklik.

Páros Artúr, a MUE örökös főtitkára és Zákonyi Ferenc főjegyző emlékezetes sportversenyeket rendezett 1945–46-ban Siófokon. Zákonyi adta az anyagiakat, a támogatást, Pártos pedig vitte az úszókat, a vívókat, a tornászokat. A napokban archív felvételt mutattak a televízióban, a legelső vízipóló-mérkőzés volt látható a siófoki uszodában. A sportnapra meghívták az akkori idők legjobb úszóit, köztük Bárány Istvánt, Székely Évát, Littomericzki Máriát és a többieket.
A szóban forgó uszoda 1912-ben épült, amikor a hajókikötő is, és attól kezdve népszerű hely lett. Egész Siófok fiatalsága itt tanult meg úszni, és itt sajátította el a versenyzést. De sokáig a felnőtteknek is ez volt a fő úszóhelyük – az ötvenes évek végéig. Aztán terjeszkedni kezdett a Mahart, és kisajátította az uszoda területét. Oda vontatták be a javításra kerülő hajókat, és az uszodát már nem lehetett használni. Annak idején, amikor a motorosokat még egy kis műhelyben építették, nem kellett az egész terület, és a német származású Dankl bácsival szépen kijöttek a helybeliek. Dankl bácsi megengedte, hogy délután, a munkaidő után, négy órakor már a gyerekeké legyen az egész terület. A fiatalok az úszásnemeket gyakorolták, vízipólóztak, de nem szakszerűen, mert nem volt oktatójuk. Viszont rendszeresen megrendezték a kétezer méteres úszásokat. Kivitte a hajó az úszókat kétezer méterre, és onnan jöttek befelé. A móló zárlatánál, azaz a móló láthatatlan vonalánál volt a cél.
Népszerű volt a balatoni úszás Tihany és Füred között is Wesselényi Miklós emlékére, mindig augusztus 19-én, amelyet ma hol megrendeznek, hol nem. Ehelyett van a Boglár–Révfülöp közötti „vetélkedés”, de inkább szórakozás és látványosság. A Tihany–Füred közötti távot 1834. július 24-én úszta le először Wesselényi Miklós. Óriási tömeg várta a parton, amikor beérkezett. Az volt addig a legnagyobb úszás a Balatonban. S minden évben szinte kötelező volt lebonyolítani. Másnap, augusztus 20-án pedig indultak Füredről a nagy Balaton-átúszók, és a csónakok százai kísérték őket.
Ami ma kellene: uszoda, benn a vízben. Hogy hol lehetne építeni? Füreden, Almádiban, Tihanyban. A déli részen mindenekelőtt Siófokon, mert ott már téli–nyári berendezkedésre álltak át, utána Bogláron. Ha megyünk tovább, még Fonyódot találjuk és Keszthelyt. Utóbbi Csik Ferencnek az emlékhelye. Ott igazán illő lenne egy uszoda a tóban.
Az eddigi tapasztalatok alapján azt látom, hogy itt nem lesz jövő úgy, ahogyan mi szeretnénk. Megint csak egy példát mondok: Füreden és a Balaton mellett a háború előtt hatalmas evezőssport dívott, minden fürdőhelyen ott voltak a bérelhető csónakok, amelyek nappal és éjjel a vendégek rendelkezésére álltak. Lampionos felvonulások is voltak… Ma semmi nincs. Pedig történetesen a balatonfüredi Tagore sétány előtt milyen gyönyörű lenne evezgetni, egypárevezőssel, kétpárevezőssel. De nincs csónakda. Csak holdbéli, idétlen járművek.
Siófokon volt egy nagy csónakda, amelynek kialakítása Zákonyi Lajos nevéhez fűződik, aki a Balaton történészének, Zákonyi Ferencnek a testvére volt. A háborúnak nyögjük az „áldásait” ma is, mert annak idején a nyilasok minden egyes csónakot kézigránáttal felrobbantottak… A lényeg: nem maradt egy darab sem. Utána jött az államosítás, mindent csak állami módon lehetett irányítani, s az evezés valahogy elmaradt. Most megvolna a lehetőség, de inkább látnak üzletet a holdbéli járművekben. A tihanyi kemping építése idején Zákonyi Ferencéknek megvolt a tervük egy ötvenméteres uszoda építésére is, aztán ő nyugdíjba ment, és vége lett mindennek.
Zákonyi Ferenc – már füredi lakosként – tíz évig írta a város történetét. Óriási anyagot halmozott fel, és rájött, hogy nem Magyarországon, de Közép-Európában sincs még egy olyan történeti fürdő, amilyen a füredi volt. És nincs még egy fürdő, amelyik a nemzet kulturális fejlődése szempontjából olyan szerephez jutott volna, mint Balatonfüred. Ez volt az a hely, ahol összejöttek a legjobb magyarok, itt tanácskoztak a reformkorszak alkotásain, mert elég csak arra gondolni, hogy Széchenyi István itt indította meg a gőzhajózást, Széchényi Ferenc itt épített nyaralót, ahol öszszejöttek azok a főurak, akik megalakították a Füredi Társaságot, amelyről a magyar irodalomtörténet alig tud valamit.
A sportszerű vitorlázás 1866-ban indult meg a Balatonon. Az óriási jachtokon négy-öt matróz szolgált, az Adriáról hozták fel a dalmát származású matrózokat, akik aztán itt telepedtek le, és jó magyarok lettek. Most ott tartunk, hogy ismét van sok vitorlásunk. Ennyi még sohasem volt a Balatonon. De ez még mindig csak a fele annak, amennyi lehetne. Ezen a hatalmas víztükrön, a 600 négyzetkilométer területen elférne sokkal több. Csak hát drága, ahogy az egész élet megdrágult.
Egy dolog azonban nem kerül pénzbe: az úszás. A legkisebb fürdőhelyen is uszodát kellene építeni, csak egy kis deszkázatot, amire rá tud állni a gyerek, és be tud ugrani a vízbe. Ötven méterrel odébb lenne a vége. Ősszel aztán kiemelné az üdülőhelyi munkás a deszkázatot. És betennék a raktárba, hogy a jég össze ne zúzza. Szepezd, Ábrahámhegy – ezek a kis helyek nem tudnának ilyen uszodát építeni? Dehogynem! Tudom, hogy a hitet a cselekvés, nem pedig az elmélkedés tartja ébren. Éppen ezért pesszimista vagyok.