Amikor a hivatalban lévő sportminiszter – mellesleg Gyurcsány Ferenc – először 2004. május 6-án, a magyar sport napján kihirdette a díjazottak névsorát, köztük volt Albert Flórián és Puskás Ferenc is. Indokolni sem kellett, miért. Egyetlen aranylabdásunk és világszerte a legismertebb magyar. Öcsi bácsi 2006-ban, a Császár 2011-ben hagyott itt minket, de a futball nem maradt képviselő nélkül a tizenkettek között, mert – lapunk, a Magyar Nemzet javaslatát elfogadva – az Aranycsapat akkor még élő két tagja, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő egyszerre vétetett fel a nemzet sportolói közé.
1964: Bene Ferenc, Csernai Tibor, Farkas János, Gelei József, Ihász Kálmán, Katona Sándor, Komora Imre, Nógrádi Ferenc, Novák Dezső, Orbán Árpád, Palotai Károly, Szentmihályi Antal, Szepesi Gusztáv, Varga Zoltán.
1968: Básti István, Fatér Károly, Fazekas László, Dunai Antal, Dunai Lajos, Juhász István, Keglovich László, Kocsis Lajos, Menczel Iván, Nagy László, Noskó Ernő, Novák Dezső, Páncsics Miklós, Sárközi István, Szalay Miklós, Szarka Zoltán, Szűcs Lajos.
Grosics tavaly június 13-án hunyt el, helyére Schmitt Pált szavazták be, Buzánszky megüresedett helyére pedig ismét azok pályázhatnak a legnagyobb eséllyel, akik legutóbb is szóba kerültek, választhatók voltak. Így Magyar Zoltán tornász, Varga János és Hegedűs Csaba birkózó, Fenyvesi Csaba vívó és Gedó György ökölvívó. Illetve mi a magunk részéről minimum megfontolásra érdemesnek tartanánk valamely asztaliteniszező bálványunkat, ha az eredményeket vesszük alapul, akkor egyértelműen a négyszeres világbajnok Jónyer Istvánt, mellette esetleg Klampár Tibort. Magyar Zoltánt azonban két olimpiai bajnoki címe, azok hatása, azóta is egyenes ívű életpályája magától értetődő favorittá teszi. (Fenyvesi Csaba háromszoros olimpiai aranyérmes vívó, de a hazai közéletből, sportból régen „nyomtalanul” eltűnt.)
Labdarúgót még az esélylesők között sem említhetünk. Ha Novák Dezső élne, két olimpiai aranyával és egy bronzával, a nemzetközi futballtörténelem legsikeresebb ötkarikás játékosaként még a pályán kívüli tevékenységéért rávetült árny miatt is megkerülhetetlen lenne – de lassan egy éve ő is halott. Ha végigböngésszük az 1964-ben Tokióban, illetve 1968-ban Mexikóban győztes keret névsorát, valamint utolsó, világra szóló sikerünk, a brazilok feletti, 1966-os 3–1 diadalmas tizenegyét, az élők között a legveretesebb nevek Dunai Antal, Palotai Károly, Mészöly Kálmán. Minden tiszteletünk mellett, egészen különböző okoknál fogva, egyikük sem mérhető mondjuk Magyar Zoltánhoz. Az eggyel fiatalabb generációból esetleg még Nyilasi Tibor kerülhetne szóba, aki vasárnap lesz 60 éves, a nemzet sportolóinak pedig előfeltételként be kell tölteniük a hatvanat. És utána? Ha nem is az özönvíz, de a mai huszonéveseket elnézve, legalább harmincöt-negyven esztendőn át senki.
Ennek tükrében milyen egyszerű volt 2004-ben kimondani: Puskás, Albert. Vagy még legutóbb is: Grosics, Buzánszky.
