Múlt pénteken sorsolták a labdarúgó-Európa-liga nyolcaddöntőit, és a vakszerencsét csupán egy tekintetben korlátozta az európai szövetség, az UEFA: az orosz és az ukrán csapatok semmiképpen nem kerülhettek össze, azaz a Dinamo Moszkva és a Zenit Szentpétervár, illetve a Dinamo Kijev és a Dnyipro Dnyipropetrovszk nem alkothatott egy párt.
Amikor a 2016-os lengyelországi férfikézilabda-Európa-bajnokság selejtezőinek csoportbeosztását elkészítették, akkor még csírájában sem létezett az orosz–ukrán konfliktus, így a két válogatottat gond nélkül sorolták be az 5. számú kvartettbe, a magyarok és a portugálok mellé. Azóta azonban jelentősen változott a helyzet, így a tavaly októberre kiírt Oroszország–Ukrajna találkozót idén tavaszra halasztották. Akkor még abban bízva, hogy fél éven belül csak sikerül megoldani a konfliktust, ám annak a jelei sem mutatkoznak.
Az új időpont, április 28. bezzeg vészesen közeleg, és árulkodó jel, hogy a kontinentális szövetség, az EHF honlapján még nem tüntették fel az összecsapás helyszínét. A rá két napra esedékes orosz–magyar mérkőzéssel ellentétben, hiszen mint régóta köztudott, azt a Moszkva melletti Csehovban, az „Olimpijszkij” csarnokban rendezik. Az ukrán–orosz párharcot júniusban kellene megvívni, az még inkább ködbe vész.
Az aktuális kérdések jelenleg a következők: oroszok és ukránok hajlandók-e egymás ellen játszani? Ha igen, hol, és az EHF hozzájárul-e speciális megoldásokhoz? Ha nem, és a meccs elmarad, az milyen következményekkel jár? Mivel az első találkozón az oroszok a pályaválasztók, ők minden bizonnyal inkább készek a játékra. Ha viszont az ukránok esetleg nem, az számos eshetőséget felvet.
Számunkra az lenne a legkedvezőtlenebb fejlemény, ha bármilyen okból – ki nem állás, visszalépés, kizárás – törölnék az ukránok eredményeit. Pontosabban eddigi egyetlen eredményüket, a magyarok 33-20-as kijevi győzelmét. Mert ebben a konstellációban, feltételezve, hogy az oroszok mindenkit oda-vissza vernek, a második továbbjutó helyről a magyar–portugál versenyfutás döntene. Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény határozna, és a mieink múlt őszi, 31-30-as miskolci sikere nem túl biztató kiindulási alap a júniusi, portugáliai visszavágóra.
Úgyhogy itt van még egy nyomós ok az orosz–ukrán viszony mielőbbi rendezésére – bár valószínűleg nem a magyar kézilabdázás érdekei lesznek az ügyben a legdominánsabbak.
