A fővárosiak kiütéses győzelemmel kerültek karnyújtásnyira a BL-től

Karnyújtásnyira került a Bajnokok Ligája csoportkörétől az OSC vízilabdacsapata, miután vendégként 15-6-ra győzött a Szolnoki Dózsa ellen az utolsó selejtezőkör első mérkőzésén szombat este. A visszavágót szerdán Újbudán rendezik.

Magyar Nemzet
2021. 10. 16. 20:11
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fél év alatt harmadik fontos párharcát vívja meg egymással a Szolnoki Dózsa és az OSC, áprilisban az Eurokupa, májusban az országos bajnokság döntőjében találkoztak a csapatok. Harmadszorra, szombat este ugyan nem éremért ugrottak medencébe, de ezúttal is nagy volt a tét, hiszen a kétmérkőzéses párharc nyertese a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelhet, ez pedig tavaly egyik együttesnek sem sikerült.

A Szolnok és az OSC legutóbbi csatáiból rendre előbbi került ki győztesen, erre az idényre azonban alaposan kicserélődött Zsivko Gocics gárdája. Ettől függetlenül a Tisza-partiak eddig magabiztosan meneteltek minden fronton: a bajnokságban három forduló után százszázalékos teljesítménnyel a tabella harmadik helyét foglalják el, emellett a BL második selejtezőkörében a csoportjuk élén végeztek.

A kvalifikáció utolsó szakaszának első mérkőzése is a Dózsa kedve szerint indult, Konarik Ákos vezetésével a szolnokiak kerültek előnybe. Ezután azonban beindult a Csacsovszky Erik és a Manhercz Krisztián vezette OSC-henger, és két 4-1-es negyedet produkálva a nagyszünetre már 8-2-re vezetett a vendégcsapat.

A térfélcsere után kissé megrázta magát a Szolnok, de a szárnyakat kapott újbudaiaknak nem okozott gondot visszaállítani a hétgólos különbséget, amit a találkozó végére még tovább is növeltek. Varga Dániel tanítványai 15-6-s sikerükkel karnyújtásnyira kerültek a Bajnokok Ligája csoportkörétől a párharc szerdai, második felvonása előtt.

Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, 1. mérkőzés:

Szolnok–OSC 6-15 (1-4, 1-4, 3-5, 1-2)

gólszerzők: Szeghalmi, Konarik, Milakovics, Zovics, Teleki, ill. Csacsovszky E. 4, Manhercz K. 3, Burián, Hárai 2-2, Várnai, Salamon, Tóth M., Vigvári Vince

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.