– Viszonylag későn, negyvennégy évesen kapott lehetőséget vezetőedzőként, igaz, negyvenévesen még játékosként szerepelt a magyar bajnokságban. Ezzel eldőlt a sorsa, edzőként tervezi a jövőjét?
– A villamosmérnöki diplomám valahol ott lapul a fiók mélyén, de nem tervezem, soha nem is terveztem, hogy hasznosítsam. A sport beszippantott, igen, hosszúra nyúlt a játékos-pályafutásom, ez az oka, hogy az edzői viszont viszonylag későn kezdődött. Olyan kijelentésre nem ragadtatnám magam, hogy mostantól csakis vezetőedzőként kívánok dolgozni, de mindenképpen a sportág berkein belül maradnék.
– A DVTK-ban vannak olyanok, Galanisz és Szirányi, akikkel anno még együtt játszott. Ez megnehezíti, vagy ellenkezőleg, megkönnyíti a dolgát?
– A másik oldalról is átéltem ezt a helyzetet, amikor Majoross Gergely volt az edzőm, aki ráadásuk két évvel fiatalabb nálam és az egyik legjobb barátom. Soha nem volt közöttünk probléma emiatt, sem előnyt nem élveztem, sem hátrányt nem szenvedtem emiatt, tökéletesen külön tudtuk választani a játékos-edzői kapcsolatot a barátságunktól. Edzőként azt gondolom, a közös múlt inkább előny, hiszen ezeket a játékosokat tökéletesen ismerem, közös érdek, hogy rajtuk keresztül a szükséges információk eljussanak az öltözőbe.
– Milyen céllal, tervekkel vágott neki a csapat és személy szerint ön az idénynek?
– Nagy volt a bizonytalanság az indulásuk miatt, de határozott elképzelésekkel és tervekkel rendelkeztünk mindkét ligára, bár a játékosok igazolása kihívások elé állított minket, épp ezért kaptak a fiataljaink az elvártnál több lehetőséget. Nem kezdtünk rosszul, de aztán a szerencsétlen sorsolásunk miatt – sorozatban az első hat helyezettel játszottunk – negatív spirálba kerültünk, amiből nagyon keserves volt kikecmeregni.
– Ne kerülgessük a forró kását, októberben, novemberben a DVTK zsinórban tizenkét meccset vesztett el. Volt olyan pillanat, amikor lélekben feladta, netán az érezte, hogy megrendült a vezetők a bizalma?
– Úgy vágtunk neki az idénynek, hogy a fiatalok fejlesztése, beépítése az elsődleges feladatom. Ennek ellenére persze tisztában vagyok azzal, hogy egy edző munkáját a pontszámokban megmutatkozó eredmény minősíti, ezért természetesen nehéz napokat, heteket éltem át. A hitemet azonban nem vesztettem el. Egyrészt a vezetők akkor is végig kitartottak mellettem, másrészt közösen kerestük a megoldást. Én is tudtam, láttam, nem játszunk rosszul, pláne nem lélektelenül, csak éppen képtelenek vagyunk gólt ütni, ezért vesztettük el sorozatban a meccseinket. Mentális tréner is segítségünkre volt abban, hogy ki tudtunk kecmeregni a gödörből.
– Mi volt a fordulópont?
– Egyértelműen az a siker, hogy bejutottunk a legjobb négy közé a Magyar Kupában. Legyőztük a Győrt, s bár csak gólkülönbséggel, de megelőztük a MAC-ot. Azóta természetesen jobb a hangulat, megjött a játékosok önbizalma. Persze nem bízhatjuk el magunkat, mert a héten ismét erdélyi túrára indulunk, a jövő hét végén következik a Magyar Kupa négyes döntője, aztán oda-vissza meccs a Fradival, szóval, van feladat bőven. A közelmúltban igazoltunk három légiós, a betegségből is kilábalnak a játékosaink, ezért bizakodó vagyok.
– S hol tart az eredeti terv, a fiatalok beépítése?
– A DVTK hét plusz egy játékost adott az U20-as válogatottba, amire természetesen én is büszke vagyok, s amihez persze kellett az U21-es csapatunk edzőjének odaadó munkája is. Sokat dolgozunk a srácokkal, bízom benne, hogy idővel a többségük a csapat meghatározó játékosai lesznek, legalább hárman pedig a válogatottságig is eljutnak.
– Mi volt a bajnokság előtt és mi most a helyezésben kifejezhető cél?
– Az idény előtt úgy kalkuláltunk, hogy a hatodik-nyolcadik helyre futhatunk be. A realitás talaján maradva a mostani nyolcadik helyezés megtartása lehet a cél az alapszakaszban, de jó hajrával talán feljebb is kapaszkodhatunk. Mindenképpen be akarunk jutni a rájátszásba, ott pedig, jól tudjuk, bármi megtörténhet.
Borítókép: Tokaji Viktor bízik a fiatalokban (Fotó: DVTK)
