Florian Wellbrock, Rasovszky Kristóf, Gregorio Paltrinieri. Ebben a sorrendben értek célba a 2021-ben megrendezett tokiói olimpián a férfi 10 kilométeres úszás legjobbjai, s ugyanez volt az arany, ezüst, bronz leosztás köztük a budapesti vizes vb vasárnapi csapatversenyében is, amelyen ők hárman voltak a dobogós német, magyar és olasz váltók befejezőemberei.
Sajnálhattuk, hogy hétfőn nem folytatódott ez a sorozat az 5 kilométeres versenyszámban a Lupa-tavon: noha Wellbrock újabb aranyérmet szerzett, mögötte Paltrinieri lett az ezüstérmes, kettejük közül azonban fájóan hiányzott Rasovszky, aki elrontotta a rajtot, s ezzel rögtön olyan nagy hátrányba került, hogy minden esélye elszállt a dobogóra, végül kilencedik lett.
Rasovszky, akinek 10 kilométeren a tavalyi olimpiai ezüstje mellett Európa-bajnoki második helyezése is van 2018-ból, ígérte, hogy a fő számban jobban odafigyel a rajtra. Hazai pályán hajtja a revánsvágy Wellbrockkal szemben Tokióért, ahol szintén a táv elején döntött a német a győzelemről.
– Régóta ismerjük egymást, jóban vagyunk, egyszer ő a jobb, máskor én – nyilatkozta lapunknak Rasovszky. – Az olimpián Wellbrock megcsinálta magának a bulit azzal, hogy az egész mezőnyt meglepte. Tokióban mindannyian az extrém meleg vízre készültünk, ami miatt lassú kezdésre számítottunk, erre Wellbrock olyan tempóban indított, mint normál körülmények között. Ilyenkor hiába van egy terved, reflexszerűen tudni kell változtatni, mert aki későn ébred, annak annyi.

Wellbrock kiváló formának örvend, a Duna Arénában rendezett medencés viadalokon 1500 méteren bronzérmes volt, nyílt vízen pedig a váltóval és az öt kilométeren aratott sikerével kettőből két aranyat számlál eddig.
Wellbrock: Rasovszky kedves és fair
– Nem mondanám, hogy én vagyok a legnagyobb esélyes. Tavaly Tokióban nyertem, de egyre erősebb a mezőny, egyre több az igazán veszélyes ellenfél. Ott van mindjárt Kristóf, akivel nagyon régóta ismerjük egymást a nyílt vízi versenyekről, mindig kedves és fair volt velem. A kapcsolatunk kifejezetten jó, mintha barátok lennénk – felelte Wellbrock lapunk kérdésére. – Tokió után folytatom az álmaim kergetését. A vb-n nem számítanak az időeredmények vagy a rekordok, csak az érmek.