A magyar csapat tagjai a következő sorrendben ugrottak a vízbe: Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf.
A tavaly tíz kilométeren olimpiai ezüstérmes Rasovszky a dobogót vette célba a váltóval, Gellért Gábor szövetségi kapitány óvatosabban fogalmazott, ő a legjobb hatba várta a csapatot.
Mivel az egyes válogatottak eltérő taktikája miatt keveredtek a női és a férfi úszók a mezőnyben, lehetetlen volt követni az erőviszonyok alakulását. Az első 1500 méter után, a győzelemre esélytelennek tartott Görögország, Dél-Afrika és Dél-Korea váltott az első három helyen, ezek a csapatok ugyanis férfi versenyzőkkel kezdtek, míg a többség nőkkel.
Új formátumban debütált a budapesti vizes vb-n a nyíltvízi úszók csapatversenye, hiszen most először összesen hat kilométert úsztak a négyfős váltók, azaz mindenkire 1500 méter várt a Lupa-tavon, míg a korábbi világbajnokságokon öt vagy 25 kilométer volt a táv. |
Az esélyesnek tartott nemzetek közül a németek, aztán az amerikaiak, az olaszok, majd a magyarok váltottak mind női úszókkal. A junior vb-bronzérmes Rohács mindössze két másodperccel maradt el a legutóbbi vb-n ezüstérmes olaszoktól, tehát jól tartotta magát.
Tizenkilenc perc elteltével furcsa dolog történt. Az első négy helyen haladó csapat – a görög, a dél-afrikai, a dél-koreai és a spanyol – versenyzője eltévedt a Lupa-tavon, noha mindenki azt mondta, milyen egyszerű a pálya. Rossz irányba úsztak, ezért meg kellett állítani őket, és a versenyük itt véget is ért diszkvalifikációval.
Így a címvédő németek ugrottak az élre. A második magyar, a 25 kilométeren vb-ezüstérmes Olasz Anna a kilencedik helyen adta át a stafétát, 1,16 másodperces hátrányban volt az éllovas németek mögött. Mivel még mindig nagy volt a zűrzavar a nemek keveredése miatt, még mindig nem lehetett tudni, hogyan is áll a csapat valójában.

Következett Betlehem Dávid, és a junior vb-harmadik, 18 éves szombathelyi versenyző nagyot úszott, felhozta az élbolyba a magyarokat. A már említett több mint egyperces hátrányból előbb teljesen felzárkózott az elöl lévőkhöz, sőt nagy hajrával több mint egy testhossznyi előnnyel az első helyen váltott.
Befejezőemberként Rasovszky érkezett, aki 4,6 másodperces előnnyel kezdett az olaszok, 4,9-cel a franciák és 8,2-vel a németek előtt. Az már biztos volt, hogy a négy válogatott között dől el a győzelem sorsa, mindben a legerősebb emberek ugrottak a vízbe.