Hiába okozott nagy felzúdulást Wimbledon döntése, a szervező AELTC igazgatója, Sally Bolton kitart amellett, hogy az Ukrajnában zajló háború miatt ki kellett tiltaniuk az idei tornáról az orosz és a fehérorosz teniszezőket.
A wimbledoni főnök szerint a mezőny önmagáért beszél
Hétfőn kezdődik az év harmadik Grand Slam-tornája. Wimbledonban idén nem lehet ranglistapontokat szerezni, bár Sally Bolton, a szervezőtestület igazgatója még reménykedik benne, hogy az ATP és a WTA az utolsó pillanatban meggondolja magát.

A teniszvilágban a legtöbben inkább az ellentétes álláspontra helyezkedtek, igaz, az ATP és a WTA válaszlépése sem aratott osztatlan sikert a játékosok körében, akik nem szerezhetnek ranglistapontot az idei wimbledoni versenyen.
– Az idei bajnokságra nézve ez volt az egyetlen járható út. Az ATP és a WTA büntetése aránytalanul súlyos, de folyamatosan kapcsolatban állunk velük, és bízunk benne, hogy a rajtig változtatnak az álláspontjukon – fogalmazott Bolton, bár utóbbi reménye csalfának tűnik.
A pontok hiánya miatt többen tartottak attól, hogy a megszokottnál gyengébb lesz a mezőny Wimbledonban. A részvételét végül Achilles-ín-sérülés miatt lemondó Oszaka Naomi bemutatótornának nevezte a versenyt, végül azonban a döntéssel pórul járó teniszezők – köztük Fucsovics Márton – is beneveztek.
A mezőny önmagáért beszél, egyértelmű, hogy idén is méltó az esemény a hírnevéhez – hangsúlyozta Bolton.
Tény, a hiányzókat elnézve egyértelmű, hogy a szervezők döntése jobban gyengítette a mezőnyt, mint az ATP és a WTA válasza. A kitiltás miatt hiányzik a férfi világelső, Danyiil Medvegyev, további két top 10-es (Andrej Rubljov, Arina Szabalenka) játékos, összesen pedig tizenhat olyan teniszező, aki a ranglista alapján alanyi jogon főtáblás lett volna.
Más nemzetiségű játékosok esetében szintén tizenhat a hiányzók száma, ám köztük szerepel Roger Federer, aki már az év elején valószínűtlennek gondolta indulását térdműtétjei után, a Roland Garroson megsérült Alexander Zverev, a gyermeket váró Elina Szvitolina és a sorsolás után visszalépő Madison Keys is.
Az egyetlen játékos, aki távolmaradásának okaként hivatkozott a pontok hiányára, a 2014-es döntős Eugenie Bouchard volt, aki a visszalépések és a védett ranglista kombinációjaként kerülhetett volna főtáblára, de mivel utóbbi lehetőséggel csak korlátozott számban élhet, nem akart egyet felhasználni olyan tornán, ahol nem tud pontokat gyűjteni.
További Sport híreink
Borítókép: Alighanem idén is nagy érdeklődés övezi a wimbledoni tornát (Fotó: AELTC/Ben Queenborough)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Dzsudzsák Balázs mellett új játékost imádnak a DVSC-szurkolók a nagy siker után + videó
A Debrecen két meccsen négy gólt és négy pontot tud a magáénak az NB I-ben.

Fesztiválhangulat és McLaren-fölény a Hungaroringen + videó
A McLaren-istálló fölényét hozta a Magyar Nagydíj pénteki edzésnapja.

Óriási bajban a PSG BL-győztes sztárja, börtönbüntetés várhat rá
A francia sztárcsapat afrikai játékosára kemény hónapok várnak a pályán és azon kívül is.

Kós Hubert rosszul lett a vb-győzelme után, a magyar zászlóját sajnálja
Magyar zászlóval a vállán jelent meg az Európa-rekorddal megszerzett világbajnoki cím után.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Dzsudzsák Balázs mellett új játékost imádnak a DVSC-szurkolók a nagy siker után + videó
A Debrecen két meccsen négy gólt és négy pontot tud a magáénak az NB I-ben.

Fesztiválhangulat és McLaren-fölény a Hungaroringen + videó
A McLaren-istálló fölényét hozta a Magyar Nagydíj pénteki edzésnapja.

Óriási bajban a PSG BL-győztes sztárja, börtönbüntetés várhat rá
A francia sztárcsapat afrikai játékosára kemény hónapok várnak a pályán és azon kívül is.

Kós Hubert rosszul lett a vb-győzelme után, a magyar zászlóját sajnálja
Magyar zászlóval a vállán jelent meg az Európa-rekorddal megszerzett világbajnoki cím után.