Miután hónapok óta az orosz és a fehérorosz teniszezők kitiltása miatt állt a bál Wimbledon körül, meglepő fordulatként hathat, hogy Fucsovics Márton első ellenfele orosz játékos lesz a füvespályás Grand Slam-tornán.
A kitiltás ellenére orosz ellenfelet kapott Fucsovics
Megtartották a wimbledoni főtábla sorsolását: Fucsovics Márton a kazah színekben versenyző Alekszandr Bublik ellen kezdi szereplését, Balázs Attilának és Udvardy Pannának egyaránt korábbi Grand Slam-elődöntős jutott, Gálfi Dalma viszont idén már egyszer legyőzte első körös riválisát.

Alekszandr Bublik 1997-ben született a Szentpétervárhoz közeli Gatcsinában, és ennek megfelelően orosz színekben kezdett versenyezni. 2016-ban viszont váltott, s ismert teniszező már úgy lett, hogy Kazahsztán zászlaját láttuk a neve mellett. Ezzel pedig máris mentesül a sokat vitatott kitiltás alól, igaz, szükség esetén tavalyi nyilatkozata is segíthette volna az ügyét.
Bármilyen fájdalmas is ezt kimondani, Oroszországot nem érdekeltem. Én már Kazahsztánért játszom, sosem térek vissza az orosz csapathoz
Tegyük hozzá, nem volt évekre visszamenő múlt szükséges ahhoz az oroszoknak, hogy játszhassanak Wimbledonban.
A moszkvai születésű, bár árulkodó nevű Natela Dzalamidze – aki a Roland Garroson éppen Bublikkal indult vegyespárosban – mindössze néhány napja váltott, hogy Oroszország helyett Georgiát képviselve indulhasson a füvespályás Grand Slam-versenyen.
További Sport híreink
Visszatérve Bublikra: a kazah játékos igen kellemetlen ellenfél a sérülésekkel küszködő Fucsovics Mártonnak. A világranglistán majdnem húsz hellyel megelőzi a magyar játékost (39., illetve 57. hely), korábbi négy összecsapásukból hármat Bublik nyert.
A férfi főtábla másik magyar indulója, Balázs Attila is nehéz ellenfelet kapott: a 17. kiemelt Roberto Bautista Agut 2019-ben elődöntőt játszott Wimbledonban, két éve pedig mindössze hat játékot engedélyezett Balázsnak a Roland Garroson.
Szintén korábbi Grand Slam-elődöntőssel, a tavalyi Roland Garroson legjobb négy közé jutott Tamara Zidansekkel mérkőzik Udvardy Panna, és a 29. kiemelt Anhelina Kalinyina személyében nehéz ellenfelet kapott Bondár Anna is.
A legjobban az öt magyar játékos közül Gálfi Dalma járt a sorsoláson: a múlt héten Ilkley-ben ITF-tornát nyert játékos a selejtezőből érkezett ausztrál Maddison Inglis ellen kezd, akit néhány hónapja, Indian Wellsben legyőzött.
A legnagyobb sztárok közül Novak Djokovics a dél-koreai Kvon Szun Vu, Rafael Nadal az argentin Francisco Cerúndolo ellen kezd, míg az egy év kihagyás után visszatérő Serena Williamsnek a francia Harmony Tan jutott.
További Sport híreink
Wimbledon, a magyar játékosok első fordulós meccsei Férfiak Fucsovics–Bublik (kazah) Nők Udvardy–Zidansek (szlovén) |
Borítókép: Fucsovics Márton (Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Lavinát indíthat az Arsenal csapása, ami Gyökeres Viktort is érinti
Megeshet, hogy Mikel Arteta csapata egy újabb támadóval bővíti a keretet.

Cserék okozta focidrámák, döbbenetes edzői húzások
A futballvilág egy olyan kényszer szülte szabály hatvanadik születésnapját ünnepli, amely mára komoly taktikai fegyver lett az edzők kezében.

Szita Zoltán újra formába lendült Plockban, ezt Veszprémben is megmutatja
Magyarországon a One Veszprém tartja főpróbáját a három magyarral felálló lengyel bajnok.

Az osztrákokat tegnap a földbe döngölték, így kezd ma a Rapid az ETO ellen + videó
A Konferencialiga főtáblája a tét az ETO és a Rapid Wien párharcában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Lavinát indíthat az Arsenal csapása, ami Gyökeres Viktort is érinti
Megeshet, hogy Mikel Arteta csapata egy újabb támadóval bővíti a keretet.

Cserék okozta focidrámák, döbbenetes edzői húzások
A futballvilág egy olyan kényszer szülte szabály hatvanadik születésnapját ünnepli, amely mára komoly taktikai fegyver lett az edzők kezében.

Szita Zoltán újra formába lendült Plockban, ezt Veszprémben is megmutatja
Magyarországon a One Veszprém tartja főpróbáját a három magyarral felálló lengyel bajnok.

Az osztrákokat tegnap a földbe döngölték, így kezd ma a Rapid az ETO ellen + videó
A Konferencialiga főtáblája a tét az ETO és a Rapid Wien párharcában.