Íme, a döntő:
Pupp Réka egyébként ezzel a magyar Grand Slam-történelem legeredményesebb judósa lett, a mieink közül korábban senki sem tudott három alkalommal is nyerni ebben a sorozatban.
– Eddig nem tudtam ilyen rangos hazai versenyen érmet szerezni, nagyon örülök, hogy végre sikerült, annak még jobban, hogy arany lett és a szüleim is élőben láthatták. Az első meccsem elején még volt bennem egy kis görcs, de azt hamar el tudtam engedni, és aztán egyre jobban ment, az pedig csak hab a tortán, hogy az olimpiai kvalifikációs sorozatban is így be tudtam kezdeni – nyilatkozta Pupp Réka, aki a himnusz hangjai közben nehezen tudta elfojtani örömkönnyeit.
Edzője, a női válogatott szövetségi kapitánya, Braun Ákos elismerte, a nevezések alapján erősebb mezőnyre számítottak – ami persze nem kisebbíti Pupp Réka nagyszerű eredményét.
– Néhányan betegség miatt nem jöttek el, emellett a verseny közben sok jó dzsúdós kihullott Réka elől, az idei Európa-bajnok például egymeccses volt. Meglepetés volt ez az olasz lány is, akiről semmit sem tudtunk, csak a döntő előtt néztem róla videókat és elemeztem ki őt. Kellemetlen ellenfélnek ígérkezett, mondtam is Rékának, hogy ez nem lesz sétagalopp, de ő azt csinált belőle – tette hozzá Braun Ákos.
A nyitónap többi magyar indulójának sajnos ezúttal nem sikerült letennie a névjegyét a rendkívül erős mezőnyben, a mieink közül Feczkó Csanád (60 kg, Rákosvidéke Hajtós DSE) és Kovács Kitti (57 kg, BHSE) kezdett győzelemmel, előbbit az éremcsatáig eljutó mongol Enkhtaivan, Kovács Kittit pedig a súlycsoport világbajnoki címvédője, a kanadai Klimkait állította meg a következő körben.
Ma a Grand Slam Hungary második versenynapján tizenhárom versenyzőnk sikeréért szoríthatunk. Külön érdekessége lesz a napi programnak az ünnepélyes megnyitó, amelyen a magyar kormány támogatásával – a Nemzetközi Judoszövetség és a Magyar Judoszövetség szervezésében – hazánkban befogadott ukrán judokák is tatamira lépnek egy közös edzés erejéig Európa-bajnok klasszisunk, Hadfi Dániel és a portugálok korábbi junior Európa-bajnoknője, Leandra Freitas vezetésével.
Borítókép: Pupp Réka (balról a második) nagy győzelmet aratott (Forrás: MJSZ/Horváth György)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!