A negyedik helyen érkezett erre a fordulóra a Paks, és most azért lépett pályára Kispesten, hogy eggyel feljebb lépjen, ehhez győzelemre volt szüksége. Bognár György vezetőedző a cserék közé jelölte Böde Dánielt, aki a belső száműzetésének a vége óta hat meccsen öt gólt szerzett, és a Magyar Nemzetnek elárulta, minek köszönheti ezt a remek teljesítményt.
Folytatódott a csoda, Böde Dániel továbbra is megállíthatatlan
A labdarúgó NB I 25. fordulójának harmadik mérkőzésén a kiesés ellen harcoló Bp. Honvéd a dobogóra hajtó Paksot fogadta. A vendégek szereztek vezetést, majd kihagytak egy tizenegyest, ami megbosszulta magát, mert egy védelmi hibának köszönhetően a kispestiek kiegyenlítettek. Ezután lépett pályára Böde Dániel, aki a hajrában egy szép alakítással eldöntötte a három pont sorsát, 3-2-re nyert az ezzel a sikerrel a dobogóra fellépő Paks.

A Bp. Honvéd persze aligha akarta olcsón adni a bőrét, hiszen sokkal keményebb célért, a kiesés elkerüléséért harcol. Számára igazán csak a három pont jelenthetett segítséget, azzal akár el is mozdulhat a forduló végére is az utolsó helyről, ha a Mol Fehérvár nem nyer a Ferencváros vendégeként vasárnap kora este. A csapatok a kézfogás után közösen összeállva emlékeztek Puskás Ferencre, aki 97 éve ezen a napon született.
Erősen kezdett a Honvéd, olykor nagyon beszorultak a vendégek, de jól állták a sarat. Annyira, hogy a 17. percben váratlanul vezetést szereztek: a kispesti védők csak nézték, ahogy a paksiak a jobb oldalon lapos passzokkal eljutottak a kapujukig, egyikőjükön felperdült a labda, csak Papp mozdult rá, az alapvonaltól középre lőtte, Lovricsról Hahn elé pattant, ő pedig 4 méterről bevarrta a léc alá – 0-1.

A házigazdát nem törte meg a kapott gól, továbbra is nagy akarattal támadott, ám igazán nagy helyzethez nem jutott, csupán néhány kavarodás okozott enyhe izgalmat a Paks kapuja előtt. A 43. percben pedig egy újabb védelmi hibát követően tizenegyeshez jutottak a vendégek: Prenga teljesen feleslegesen buktatta Varga Barnabást, aki elvállalta az ítélet végrehajtását, és lágyan a keresztlécre emelte a labdát. Ez a 48. percben meg is bosszulta magát, mert Kinyik hibájából Lukics kiléphetett középen, majd a tizenhatoshoz érve a kilépő kapus mellett a hálóba gurította a labdát – 1-1.
További Sport híreink
Hullámzott a játék, mindkét csapat nyerni akart. A második félidő derekán Bognár György beküldte Böde Dánielt is, aki a hajrában jó helyzetből fölé és mellé is lőtte a labdát, aztán a 85. percben Osváthtól kapott labdát a tizenhatoson belül, a jobb oldalon, tolt rajta befelé, majd 15 méterről ballal a jobb alsó sarokba lőtt – 1-2. A csatár tényleg fantasztikus teljesítményt nyújt, zsinórban a hetedik meccsén ez volt a hatodik gólja. Érdekesség, hogy a jelenlegi gólkirályjelöltnek, Varga Barnabásnak nem ment a játék, de két korábbi gólkirály, Hahn János és Böde Dániel győzelemhez segítette a Paksot, amely sorrendben az ötödik meccsén tudott győzni. A Honvéd ugyanis már nem tudott válaszolni erre a találatra, és így a paksiak felléptek a dobogó harmadik helyére, a kispestiek pedig maradtak az utolsó előtti helyen.
NB I, 25. forduló
Szombat
Kisvárda–Puskás Akadémia 2-2 (1-0), Kisvárda, Várketi Stadion, 1768 néző, jv.: Erdős. Gólszerző: Szpaszics (31., 61.), illetve Zahedi (79.), Favorov (11-esből 84.). Kiállítva: Alic (Kisvárda, 83.)
Újpest–Zalaegerszeg 3-2 (1-0), Szusza Ferenc Stadion, 2500 néző, jv.: Káprály. Gólszerző: Csoboth (30., 47., 75.), illetve Anculasz (öngól, 63.), Meshack (67.)
Bp. Honvéd–Paks 1-2 (0-1), Bozsik Aréna, 3879 néző, jv.: Farkas Á. Gólszerző: Lukics (48.), illetve Hahn (17.), Böde (85.)
Vasárnap
Kecskemét–Mezőkövesd 14.15 (tv.: M4 Sport +)
Ferencváros–Mol Fehérvár 16.30 (tv.: M4 Sport)
Debrecen–Vasas 19.00 (tv.: M4 Sport)
Borítókép: Böde Dániel megint kulcsemberré vált a Paksban (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Mi volt itt? Mbappé gyors duplája után a Barca szétcincálta a Realt
Az idényben már nem először hozott gólzáport a Barcelona és a Real Madrid csatája.

Elszabadult a pokol, az edzőközpontban éjszakáztak a játékosok + videó
Betelt a pohár a szurkolóknál, komoly lépésre szánták el magukat.

Nagyot lépett egyetlen góllal a Nyíregyháza a bennmaradás felé + videó
Csak a Spartacus nyert a kiesőjelöltek közül ebben a fordulóban, és ez nagyon sokat jelenthet számára.

Tragikus fordulatot vett a német klub drukkereinek ünnepe
A Bundesligába való feljutás fesztiválhangulatot és káoszt hozott Hamburgba.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Füstös szobák titka – ő küldte Gyurcsánynak a selyemzsinórt

Az fájhat igazán Bognár Györgynek, amit Robbie Keane mondott

Kubatov Gábor posztja a szívbajt hozta a Fradi szurkolóira

Donald Trump szinte azonnal ragált Putyin felvetésére - jöhet a háború vége?

Nincs kivétel, Szoboszlai Dominik csapata nem tarthatja meg a bajnoki kupát

Ausztria olyat tesz, amit Magyarország soha: akkora a baj, hogy már a családok támogatásán is spórol az osztrák kormány – ennyi pénzt vesznek el tőlük

A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei

Hiába az edzőváltás, a kiesőjelölt otthonában folytatódott az Újpest mélyrepülése

Pottyondy Edina Gyurcsány lelépése miatt kifecsegte Magyar Péter titkát

A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Ezért válik el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Mi volt itt? Mbappé gyors duplája után a Barca szétcincálta a Realt
Az idényben már nem először hozott gólzáport a Barcelona és a Real Madrid csatája.

Elszabadult a pokol, az edzőközpontban éjszakáztak a játékosok + videó
Betelt a pohár a szurkolóknál, komoly lépésre szánták el magukat.

Nagyot lépett egyetlen góllal a Nyíregyháza a bennmaradás felé + videó
Csak a Spartacus nyert a kiesőjelöltek közül ebben a fordulóban, és ez nagyon sokat jelenthet számára.

Tragikus fordulatot vett a német klub drukkereinek ünnepe
A Bundesligába való feljutás fesztiválhangulatot és káoszt hozott Hamburgba.