Ehhez fontos állomás volt szombaton a Puskás Akadémia elleni találkozó, ugyanis a felcsútiak is harmadik helyért hajtanak a bajnokságban. Az már az első perctől fogva érződött, hogy a hazai csapatnak jót tehetett az edzőváltás, mert a korábbiaknál felszabadultabban, élénkebben és bátrabban futballoztak. Ennek ellenére negyedóra elteltével a vendégek előtt adódott az első nagy helyzet, Puljic azonban a kapu mellé fejelte a labdát. A 31. percben pedig megérdemelten szerzett vezetést a házigazda: Kovacic nagyszerűen adott balról a középen érkező Szpaszicshoz, ő pedig ügyesen, laposan, a kapus mellett öt méterről a hálóba gurított – 1-0.

A szünet után a felcsúti csapat kezdett el rohamozni, ám a 61. percben már két gólra nőtt a hátránya: Alic adott be balról, Mesanovic az alapvonal közeléből visszagurított Szpaszicsnak, aki senkitől sem zavartatva hét méterről a kapu bal oldalába lőtt – 2-0. Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője kis különbséggel pályára küldte Zahedit és a fiatal Grubert is, ami jó húzásnak bizonyult, mert ők ketten hozták össze a szépítő gólt a 79. percben: Hindrich kapus egy hazaadott labdát ellenfélhez passzol, Gruberhez került a labda, ő nagyszerűen ugratta ki a balösszekötő helyén futó Zahedit, aki átvette, majd 14 méterről higgadtan lőtt laposan a kapu bal oldalába – 2-1.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!