Valószínűleg azért nem találták meg Suhajda Szilárdot, mert az „agyi ödéma következményeként koordinálatlan mozgásokat végzett, és lehet, hogy pont az ellenkező irányba indult el, nem vissza a Hillary-lépcső felé, vagy a borda felé, ami a csúcsra vezet, hanem valamelyik szakadékrészre, lejtőrészre, és lezuhant” – foglalta össze a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat vezetője.
Itt a magyarázat arra, hogy miért nem sikerült megtalálni Suhajda Szilárdot
A hegy biztosan nem hibázik, tehát a hegymászónak kellett valami olyat tennie, hogy ez így végződjön – mondta az expedíciósorozat vezetője.

Kollár Lajos úgy fogalmazott, normális, hogy Suhajda Szilárdot nem hozták le egyből a serpák, ugyanis abban a magasságban csak nagyon kevesen döntenek a mentés mellett. Úgy fogalmazott:
„Ha felmérik, hogy agyi ödéma vagy fagyási sérüléseket szenvedett valaki fent, azon lehetetlen segíteni, ezzel a serpák csak saját magukat veszélyeztetnék.”
Az expedícióvezető kifejtette, hogy egy csúcstámadásra nemcsak fizikailag, hanem szellemileg, mentálisan is fel kell készülni.
„Az a pillanat, amikor fel kell hogy ismerje egy hegymászó, hogy mi az, amit teljesíthet, és mi az, amit már nem, ez egy nagyon komplex feladat. Mindemellett van egy eufória is” – jegyezte meg.
Kollár Lajos az ATV Start című műsorában beszélt arról is, hogy a csúcs előtt 50-60-100 méterrel nem szívesen adják fel a mászók, azonban pontosan ez az, ami miatt sokszor halállal végződik egy expedíció. Kiemelte továbbá:
„A hegy biztosan nem hibázik, tehát a hegymászónak kellett valami olyat tennie, hogy ez így végződjön, de ilyen sokszor előfordul.”
Borítókép: A Mount Everest alaptábora Nepálban, 5300 méter magasságban (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Megvan a bajnok és az egyik kieső, de maradt még kétszer négy kérdés
Nagy a harc és a versenyfutás a tabella elején és végén is

Szoboszlai gólpasszt adott, de végül lefagyott a liverpooliak arcáról a mosoly + videó
Igazi rangadót vívott az angol bajnok és a második helyezett Arsenal.

Magabiztos magyar siker a csapatépítés jegyében
Győzelemmel zárta az Eb-selejtezőket a magyar férfi-kézilabdaválogatott.

A Ferencváros edzője nagyon kiakadt: Meddig mehet ez így tovább?
Pedig a zöld-fehérek újabb győzelmükkel nagy lépést tettek a címvédés felé.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Cserpes Laura: „Abban a pillanatban egy perc alatt váltam felnőtté”

Újabb időközi választáson tarolt a Fidesz

Kubatov Gábor posztja a szívbajt hozta a Fradi szurkolóira

Lezuhant egy helikopter, több katona is meghalt

„A gázsiról majd a helyszínen beszélünk?” - G.w.M-en röhög az egész internet

Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Gyászol Fernando Alonso

Mi volt itt? Mbappé gyors duplája után a Barca szétcincálta a Realt

A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei

A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”

Megszólalt a pannonhalmi főapát a pápaválasztásról, szerinte ez a fő különbség Ferenc pápa és XIV. Leó között
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Megvan a bajnok és az egyik kieső, de maradt még kétszer négy kérdés
Nagy a harc és a versenyfutás a tabella elején és végén is

Szoboszlai gólpasszt adott, de végül lefagyott a liverpooliak arcáról a mosoly + videó
Igazi rangadót vívott az angol bajnok és a második helyezett Arsenal.

Magabiztos magyar siker a csapatépítés jegyében
Győzelemmel zárta az Eb-selejtezőket a magyar férfi-kézilabdaválogatott.

A Ferencváros edzője nagyon kiakadt: Meddig mehet ez így tovább?
Pedig a zöld-fehérek újabb győzelmükkel nagy lépést tettek a címvédés felé.