A halálzónában – nyolcezer méteres tengerszint feletti magasságban – extrém megterhelésnek van kitéve a szervezet. Olyannyira, hogy tulajdonképpen minden egyes megtett méter, minden lépés külön küzdelem. Bár könnyű lenne azt a következtetést levonni, hogy minél magasabb a csúcs, annál nagyobb veszélybe kerül a hegymászó, így teljesen logikusnak tűnne a köbvetkeztetés, hogy a Mount Everest a világ legveszélyesebb hegye, azonban ez nem fedi a valóságot.
Kiderült, melyik a világ leggyilkosabb hegye, és ez nem a Mount Everest
Könnyű lenne azt gondolni, hogy minél magasabb a csúcs, annál nagyobb a veszély.

A Ripost beszámolója szerint ugyanis az 1990-től 2021-ig vizsgált adatok szerint
a halálozási arányt a 8091 méter magas Annapurna vezeti,
amelynek a magassága jócskán elmarad a 8848 méter magas Everesttől, mégis, itt vesztették életüket a legtöbben. Összesen 244 expedíción 72 haláleset történt, ami 29,5 százalékos halálozási arányt jelent, ami azt jelenti, hogy tíz hegymászóból csupán hét tér vissza erről a hegyről.
További Sport híreink
A második leghalálosabb hegy a a 8586 méter magas Kancsendzönga. Erőss Zsolt és Kiss Péter mászók is itt vesztették életüket. Itt 175 expedíció 29,1 százaléka végződött tragédiával.
További Sport híreink
A K2-n, azaz a világ második legmagasabb hegyén – ez egy 8611 méteres csúcs – összesen 367 expedíció indult a mért időszakban, 22,9 százalékuk vezetett halálozáshoz.
A Mount Everstre 2021 tavaszáig pontosan 2191 expedíció indult, itt 14,1 százalékos a halálozási arány. Megjegyzik, hogy az utóbbi időben – 2019-ben és idén is – rengeteg haláleset történt, amelynek hátterében nemcsak az extrém időjárás áll, de a minden korábbinál nagyobb számban kiadott mászási engedélyek is.
További Sport híreink
További Sport híreink
Borítókép: A Mount Everest (Fotó: Flickr)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Fucsovics díjat vett át, a romboló osztrák is nagy tapsot kapott + videó
Piros Zsombor és Marozsán Fábián bravúrra készült az összeszokott osztrák páros ellen.

Csoboth Kevin miatt újra klubot váltott a Fradi egy hónapja eladott támadója
Csoboth Kevin kölcsönvétele miatt engedte el Adama Traorét a Genclerbirligi

Szoboszlai megharagudott Ronaldóra? Wirtz is megszólalt, és lezárta a vitát
A Liverpool játékosainak a többsége a magyar középpályásra szavazott a kérdésben.

Óriási szervezői hiba az atlétikai vb-n, Kovacs drámája teljes lett
A rendező Japán jól járt egy kizárással, a románok bosszankodhatnak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk