Koronás Antal, ahogy telefonon kérték, még csütörtökön bement a polgármesteri hivatalba.
– Anti bácsi, szeretnénk valamit kérni magától – duruzsolta a maszk mögül gépszerű, eltorzított hangon, mint egy telefonos zsaroló, az alpolgármester. – Kedvezményes áron eladó egy szinte új, multifunkcionális, GPS-vezérlésű út- és járdatisztító. Még spriccelni is tud, valahogy úgy, mint a szélvédőmosó, úgy magyarázták. Megkönnyítené a fertőtlenítést. Ettől megnyugodna a lakosság, tudja, nekünk is jól jönne egy népszerű intézkedés ezekben a nehéz napokban. Maga mégiscsak ért az ilyen dolgokhoz. Megnézné, mielőtt megvennénk, hogy valóban jó állapotban van-e? Pestre, a kilencedik kerületbe, a Mester utcába kellene beugrani.
Koronás Antalnak már a száján volt, hogy ő műszaki ellenőr, az ilyen bonyolult masinákhoz, hát még a GPS-vezérléshez annyit ért, mint tyúk az ábécéhez, de amikor meghallotta a varázsszót, mindjárt felderült. Budapest, kilencedik kerület, de hát az a Ferencváros! Itt az alkalom, ha már engedéllyel Pestre utazhat, hogy meglesse a fradistákat.
Arra számított, hogy útközben alig találkozik majd autókkal, ehhez képest az M5-ösön, ahogy az Útinform mondaná, egybefüggő volt a kocsisor, s a Nagybaninál, a felüljáróról, ahonnan szinte rá lehet látni az egész városra, neki úgy tűnt, Budapest ugyanúgy szmogban úszik, mint a járvány előtti időkben.
Az elmúlt években kissé kihunyt benne a Fradi iránti szenvedély, sehogy sem tudta megkedvelni a sok külföldi futballistát, Böde Dani elűzését végképp megbocsáthatatlan bűnnek tartotta, gyakran egykedvűen nézte a csapat meccseit. Péntek délelőtt mégis olyan izgatottan parkolt le a Népligetben, mint amikor az édesapjával, Tóni bácsival először ment meccsre az Üllői útra. Óvatosan körbenézett, miután kiszállt az autóból, nem figyeli-e rendőr, valahogy úgy, mint amikor főiskolásként gyakorta beszökött a Népstadionba. Átment a Vajda Péter utcán, s elindult a kerítés mellett. Még nem látott semmit, de hamarosan hallotta, amire vágyott: a labda bársonyos, semmi máshoz nem hasonlítható pufogását.
Néhány lépés múlva a sötétítő mögül már a játékosok sziluettje is felderengett. Ugyan nem ismerte fel őket, mint annak idején Albertéket, Nyilasiékat már a mozgásukról is, de tényleg úgy igaz, ahogy írja az újság, edz a csapat! Észrevette, hogy néhány oszloppal arrébb a kerítésről le van szakadva a sötétítő, így pontosan látta, mi történik. Tényleg csupán hatan edzettek egyszerre, olyan volt, mint egy szocialista hadgyakorlat, ahogy a játékosok ellenfél nélkül futkostak, ráadásul egy izgága edző angolul vezényelt fennhangon, mégis gyönyörűnek találta a tréninget. Végre focit látott! Akkor lepődött meg igazán, amikor egyszer csak Varga Roland húzott el mellette elektromos rolleron (ahhoz persze nem volt bátorsága, hogy ráköszönjön). Körbenézett, s csak ekkor konstatálta, hogy rajta kívül egyetlen ember lesi még az edzést. Nem is értette, miért nincs itt a fél Fradi-tábor.
– Ha ezt a Sarkiban elmesélem! – sóhajtott fel, elveszítve tér- és időérzékét.
Ábrándozás közben megcsörrent a telefonja. Az alpolgármester kereste. Egy pillanatra elszégyellte magát. Nem fogadta a hívást. Elhatározta, lebeszéli a hivatalt a vásárlásról. Bögyében volt az alpolgármester, amiért a biztonságra hivatkozva bezáratta a futballpályát. Az ilyen ember ne akarjon olcsó népszerűséget.
