Harry Bell 1989-ben igazolt Körmendre, az Origónak adott interjúban felelevenítette a legszebb emlékeit. Mesélt arról, ha volt kedve, ha nem, a szurkolókkal mindig inni kellett, töményt vagy kisfröccsöt, pedig ő csak a sört szerette. Aztán a hölgy rajongóiról, akik gyakran rajta keresztül akartak érvényesülni – lám, nincs új a nap alatt.
Aztán gyerekkoráról is, hogy Chicagóban nevelkedett és orvos szeretett volna lenni, de nem bírta a vér látványát, ezért is lett kosárlabdázó.
Harry Bell, a körmendi legenda
Fotó: Szabó Gábor / Origó
Nem meglepő, ő is Michael Jordant tartja minden idők legjobb kosárlabdázójának, akinek csak Kobe Bryant érhet a nyomába, bár neki Patrick Ewing volt a kedvence. Egy-két játékost leszámítva jó emlékeket őriz kor- és csapattársairól.
Szóba kerültek természetesen a ZTE elleni élet-halál rangadók. Bell felidézett egy jelenetet, ő hogyan is reagált arra, ha a bőrszíne miatt kikezdték:
– Emlékszem, hogy 1990-ben Zalaegerszegen kifutottam a játékos kijáróból, amikor bemondták a nevem a hangosbemondón, majd a szurkolók banánokat dobáltak be elém. Azt mondtam magamban, ha az élet citromot ad, csinálj belőle limonádét. Lenéztem a parkettre, felvettem egy banánt, kibontottam, majd megettem. A meccsen 28 pontot dobtam nekik.
Ma is Magyarországon él, angol tanárként keresi a kenyerét és kerüli a nyilvánosságot.
A teljes interjút az Origón olvashatják.
