Elhunyt a magyar birkózás legendás alakja, Kruj Iván

Életének 87. évében elhunyt Kruj Iván, a Ferencváros egykori birkózója, majd edzője, vezetőedzője, szakosztályvezetője, a szabadfogású válogatott volt edzője, az ESMTK újjáalapításának egyik motorja, aranysípos versenybíró, a magyar birkózás legendás alakja.

Magyar Nemzet
Forrás: Magyar Birkózószövetség2021. 02. 24. 20:23
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kruj Iván 1949-ben igazolt a Fradihoz, ahol 1962-ig versenyezett, s nagyon korán elkezdte az edzősködést Papp László mellett. Miután végigjárta a szamárlétrát, 1966-ban az ifjúsági válogatott edzője lett. A következő évtől a szabadfogású válogatottat is irányította, egészen 1973-ig. A Ferencvárosban betöltötte a vezetőedzői és a szakosztály-igazgatói pozíciót is, emellett a klub elnökségének is tagja volt. 2006-tól tevékeny részt vállalt az Erzsébeti SMTK birkózó-szakosztályának újjáélesztésében, a helyi birkózócsarnokot is róla nevezték el.

A legmagasabb szintre csodás nemzetközi karriert építve versenybíróként jutott. 1969-ben tette le a vizsgát Modenában, azon az Európa-bajnokságon már közreműködött is, itt és az 1971-es szófiai vb-n olyan jól tette a dolgát, hogy az 1972-es müncheni olimpián több döntőt vezethetett.

Kruj Iván 1972-től 2004-ig összesen hat olimpián bíráskodott, 1983-ban a nemzetközi szövetség bíróbizottságának is tagja lett. A 2004-es athéni olimpián fejezte be harmincöt éves pályafutását, s 2009-ben az oklahomai Stillwaterben létrehozott Hírességek Csarnokának (Hall of Fame) tagjai közé választották. Előtte ezt az elismerést csak három bíró kapta meg: az egyiptomi Adel Musztafa, a finn Lassi Toivola és az iráni Mehdi Haledi. Kruj Ivánt a Magyar Birkózószövetség, az ESMTK és a pesterzsébeti önkormányzat saját halottjának tekinti.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.