Tudja már az egész város, bajnok lesz a Ferencváros

A ferencvárosi szurkolók egyik legkedvesebb rigmusa gyakorlatilag már most, tizenhárom fordulóval a bajnokság vége előtt tényként kezelhető. A Fradi 2-0-ra legyőzte a Mol Fehérvárt az NB I 20. fordulójában, és tizenhat pont előnnyel vezeti a tabellát. Ezúttal is látszott, jobb csapat a vetélytársánál, amely ráadásul leszorult a második helyről, mert megelőzte a Zalaegerszegen győztes Puskás Akadémia.

Magyar Nemzet
2021. 02. 07. 20:21
FTC MOL Fehérvár
20210207 budapest grupama arena ferencvaros videoton labdarugas havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rangadó az első helyért – vélhettük még az ősszel is a Ferencváros és a Mol Fehérvár találkozójáról. Mostanra ez jelentősen átalakult, mert az utóbbi együttes látványosan megtorpant, és a tét számára már nem az első hely megszerzése, hanem a második megőrzése lett a mérkőzés előtt. A Fradi tizenhárom pontos előnnyel, roppant kényelmes helyzetben várta a mérkőzést, a fehérváriak viszont azzal szembesültek, hogy a Puskás Akadémia zalaegerszegi győzelmével a felcsúti együttes megelőzte őket, tehát ha kikapnak, bizony ott is ragadnak legkevesebb egy hétig a harmadik helyen.

Tokmac Nguen mellett Adrian Rus nehéz perceket élt élt át, a csatár gólt is szerzett
Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet

 

A vendégeké volt az első helyzet, ám Petrjak lövés helyett középre passzolt, amire a támadást követő Funsho nem számított, a másik oldalon viszont a Ferencváros kihasználta az első lehetőségét: a 11. percben Sigér finoman emelt balról a középen beinduló Uzuni elé, egy védő aláfutotta a labdának, Fiola nem fért hozzá, így a csatár négy méterről el tudta rúgni a labdát Rockov mellett, aki még bele is ért, de védeni nem tudott – 1-0.

 

Ezután fél óra viszonylag jó iramú unalom következett, azaz sokat futottak a játékosok, ám a Ferencváros semmit nem kockáztatott, és inkább gyors ellentámadásokban bízott, a fehérváriak pedig nem tudtak helyzetbe kerülni. A félidő utolsó perceiben aztán mindét oldalon akadt egy-egy gólszerzési lehetőség, az eredmény azonban nem változott a szünetig. Azt követően hullámzóbb lett a játék, de az alap az maradt: a Mol Fehérvár rákapcsolt az egyenlítés érdekében, a házigazda pedig tartotta a labdát, és várta a ritmusváltás lehetőségét. Az utóbbi számítása vált be, ugyanis a 61. percben a vendégek a hazai térfél közepén elveszítették a labdát, Boli nagyszerűen indította a saját térfeléről megiramodó Tokmacot, aki maga elé tette futtában a labdát, majd a tizenhatoshoz érve higgadtan laposan a kapu jobb oldalába lőtt – 2-0.

 

A 69. percben újabb csapás érte a vendégeket, Rus ugyanis visszarántotta az őt lefutó Tokmacot, ezért megkapta a második sárga lapját, vele pedig járt a piros is. Ezzel lényegében végképp eldőlt a három pont sorsa, a higgadtan, taktikusan futballozó Ferencváros lényegében gondtalanul nyerte meg a rangadót. Az előnye ezzel már tizenhat pontra nőtt a tabella élén, és bár tizenhárom forduló még hátra van, a csapat szurkolói aligha isznak előre a medve bőrére, ha kántálják az egyik kedvenc rigmusukat: Tudja már az egész város, bajnok lesz a Ferencváros!

A Mol Fehérvárnak pedig ettől fogva nem kell a bajnoki álmaival foglalkoznia, a gondja már az ezüstérem megszerzése, hiszen számára a harmadik hely már nagyon nagy kudarc lenne.

 

 

NB I, 20. forduló

Szombat

Diósgyőr–Kisvárda 2-0 (2-0), Diósgyőr, jv.: Andó-Szabó. Gólszerző: Vanacek (11-esből 10.), Hegedűs J. (40.)

Mezőkövesd–Bp. Honvéd 2-1 (2-0), Mezőkövesd, jv.: Káprály. Gólszerző: Vadnai (23.), Jurina (27.), illetve Gale (85.)

MTK–Újpest 1-3 (1-3), Uj Hidegkuti Stadion, jv.: Solymosi. Gólszerző: Varga R. (4.), illetve Simon K. (28.), Mitrovics (32.), Stieber Z. (42.)

Vasárnap

Paks–Budafok 4-1 (2-0), Paks, jv.: Pillók. Gólszerző: Jagodics (öngól 2.), Szabó J. (18.), Hahn (54.), Szendrei (92.), illetve Takács R. (62.)

ZTE–Puskás Akadémia 1-2 (0-0), Zalaegerszeg, jv.: Karakó. Gólszerző: Lesják (57.), illetve Knezevic (46., 82.)

Ferencváros–Mol Fehérvár 2-0 (1-0), Groupama Aréna, jv.: Berke. Gólszerző: Uzuni (11.), Tokmac (61.)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.