A kiragasztott nevek között ott volt Sebestyén Józsefé is, aki a kényszersorozók brutalitásának esett áldozatul.
A másik két név olyan személyekhez köthető, akiket korábban a magyar kormány hozott haza hadifogságból.

A kiragasztott nevek között ott volt Sebestyén Józsefé is, aki a kényszersorozók brutalitásának esett áldozatul.
A másik két név olyan személyekhez köthető, akiket korábban a magyar kormány hozott haza hadifogságból.
Újabb megrázó esetről számoltunk be a napokban: egy súlyos beteg magyar férfit is a frontra vittek, majd nyoma veszett.
Szűcs Tibor lábában fémprotézis volt, a gyomrával is gondjai voltak, ennek ellenére is besorozták. A férfi azóta eltűnt, a családja pedig hiába fordult az ukrán hatóságokhoz, nem kapott érdemi választ.
Végső kétségbeesésükben már a nyilvánosságtól kértek segítséget. Lapunk arról is beszámolt a hónap elején, hogy egy nyíregyházi születésű, kárpátaljai magyar fiatalembert hurcoltak el az ukrán toborzók. A hozzátartozók szerint az eset nem egyedi: több magyar ajkú férfit is erőszakkal vittek el, még olyanokat is, akiknek egészségi vagy munkaköri mentességük volt. A család szerint a férfinek az egészségi állapota miatt mentesség járt volna. Jelenleg a hadsereg eltűntként tartja nyilván, hivatalos tájékoztatást azóta sem kaptak róla.
Borítókép: Egy férfi virágot helyez el egy emlékhelynél (Fotó: AFP)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!