Háromból háromra számítunk

A labdarúgó Európa-ligában egyértelműen csalódást jelentene, ha a három közül valamelyik magyar csapat kiesne a selejtező 1. fordulójában.

Magyar Nemzet
2019. 07. 18. 15:26
Gazdag Dániel
Gazdag Dánielre felfigyeltek Amerikában Fotó: Szigetváry Zsolt Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amíg a Ferencváros visszavágója előzetesen teljesen nyíltnak tűnt, addig az Európa-ligában egyértelműen csalódást jelentene, ha a három közül valamelyik magyar csapat kiesne. A Fehérvár egy hete idegenben 5-1-re verte a montenegrói Zetát, a Debrecen itthon 3-0-ra az albán Kukesit, a Honvéd pedig, szintén hazai pályán, 3-1-re a lett Zalgiris Vilniust. Mint egy hete megírtuk, a magyar klubcsapatok 1997 óta nem rajtoltak ilyen jól az európai porondon, s a négy győzelemmel az „odavágókon” a magyar bajnokság teljesített a legjobban az európai ligák közül.

Az eredmények is azt sugallják, ha valamelyik magyar együttesnek, akkor a Honvédnak okozhat némi gondot a visszavágó. Pedig egy hete szintén lezárhatta volna a párharcot: 3-0-nál Gazdag kihagyta a második tizenegyesét, majd szinte az ellentámadásból a litvánok szépítettek. Ráadásul a Honvéd duplán idegen környezetben lép ma pályára: a találkozót ugyanis műfüvön játsszák.

– A labda nem úgy gurul és nem is úgy pattan, mint az igazi füvön, a mozgásnál keményebbnek érzed a talajt, szóval mindenben más a műfű. Ezért is segítség, hogy néhány napig már itthon műfüvön készültünk – jegyezte meg a Honvéd honlapján Batik Bence.

itthon eldönthette volna a párharcot
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A Mol Fehérvár sem a megszokott, de azt azért nem mondanánk, hogy idegen környezetben lép pályára: Felcsúton fogadja a Zetát. Mint lapunk is beszámolt róla, a Sóstó Aréna vízhálózatában egy hónapja fertőzést észleltek, s egyelőre nincs róla hír, hogy a problémát sikerült volna orvosolni.

A Debrecen nem a Koszovóval szinte határos Kukesbe, hanem Tirana érintésével Elbasanba utazott, a visszavágót ugyanis itt rendezik.

Európa-liga, selejtező, 1. forduló, visszavágók: Zalgiris (litván)–Budapest Honvéd, Vilnius 19.00 (az első mérkőzésen1-3), Kukesi (albán)–Debrecen, Elbasan 20.00, tv.: M4 Sport (0-3), Fehérvár FC–Zeta (montenegrói), Felcsút 20.00, tv.: Duna World (5-1).

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.