Június vége az utolsó határidő

Az UEFA elnöke, Aleksander Čeferin közölte: ahol június végéig nem tudják folytatni a bajnokságot, ott törölni kell a szezon hátralévő részét, és befejezettnek kell nyilvánítani az évadot.

Magyar Nemzet
2020. 03. 30. 7:06
Champions League - Round of 16 First Leg - Olympique Lyonnais v Juventus
A Juventus játékosai lemondanak négyhavi bérükről Fotó: Reuters
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelek szerint Olaszországban kezd érvényesülni a józan ész. Egy hete arról számoltunk be, hogy több élvonalbeli klub, közöttük a Napoli is, az edzések újrakezdését tervezi napokon belül. Erre nem került sor, sőt a koronavírustól rengeteget szenvedő ország sportminisztere, Vincenzo Spadafora tegnap bejelentette, ma javasolni fogja, hogy az összes sportesemény felfüggesztését hosszabbítsák meg április végéig a járvány visszaszorítása érdekében, és a tiltást terjesszék ki minden sporttevékenységre, tehát az edzésekre is.

Hozzátette, 400 millió eurós akciótervet dolgoz ki a kis sportegyesületek és az amatőr klubok megsegítésére. Közben a hétvégén a Juventus a honlapján tette nyilvánossá, hogy a labdarúgók és Maurizio Sarri vezetőedző nem veszik fel a márciusi, az áprilisi, a májusi és a júniusi fizetésüket sem, s ezzel 90 millió eurót spórolnak meg a klubnak. Ha a következő hónapokban folytatódik a bajnokság, és újraindulnak az európai kupaküzdelmek, újratárgyalják a megállapodást az érintettekkel.

A Juventus játékosai lemondanak négyhavi bérükről
Fotó: Reuters

Angliában a Premier League folytatásáról tárgyalt a labdarúgó-szövetség és a játékos-szakszervezet. Arra jutottak, hogy a nyáron nézők nélkül és bő egy hónap alatt lejátszhatják az idényből még hátralévő mérkőzéseket.

A Football London vasárnapi híre szerint júliusban kezdhetik el, és négy-hat hét alatt lepörgetnék a kilenc fordulót. Idetartozik, hogy az UEFA elnöke, Aleksander Čeferin közölte: ahol június végéig nem tudják folytatni a bajnokságot, ott törölni kell a szezon hátralévő részét, és befejezettnek kell nyilvánítani az évadot. Hozzátette: szerinte az európai kupasorozatok döntőit nem szabad zárt kapuk mögött megrendezni. A szlovén sportvezető arról is beszélt, hogy az UEFA hajlandó tárgyalni a játékosok szerződésének időtartamáról és az átigazolási határidők módosításáról.

Zárt kapus mérkőzésekkel fejeződhet be az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) idénye. Kínában azt tervezik, hogy a csapatok április közepétől néhány központi, elszigetelt helyen játszanák le a bajnokságból hátralévő mérkőzéseket, és ez az ötlet az NBA vezetői számára is megvalósíthatónak látszik például Las Vegasban, a Bahama-szigeteken vagy valamelyik középnyugati egyetem területén.

Olyan helyek is szóba kerülhetnek, ahol nincsenek sportcsarnokok, hiszen kaszinók, báltermek és repülőgéphangárok is átalakíthatók erre a célra. A liga első koronavírusos játékosát, a Utah Jazz sztárját, Rudy Gobert-t, valamint csapattársát, Donovan Mitchellt szombaton gyógyultnak nyilvánították az orvosok.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.