Kiss László egyedülálló rekorddal büszkélkedhet: az 1982-es világbajnokságon Salvador ellen csereként állt be, és hét perc alatt mesterhármast ért el. Ezt sem előtte, sem utána nem tudta megtenni a vb-k történetében. A magyar válogatott a 10-1-es győzelem után Argentínával játszott – nagy reményekkel, nagy vereséggel. Az ellenfél vezére természetesen Diego Maradona volt. A védelemből Sallai Sándor találkozott vele a legtöbbször, erről a kellemetlen emlékéről ide kattintva olvashatnak.
A magyar együttes egyik csatára, ekkor már kezdőként, Kiss László volt, azaz posztokat nézve kollégájaként emlékezhet vissza a szerdán elhunyt világklasszis argentinra.
Kiss László és Diego Maradona
Fotó: Petrovits László / MTI
– Az igaz, hogy én is a csatárok közé tartoztam, de ettől még venném a bátorságot ahhoz, hogy magamat Maradonához hasonlítsam – mondta a Magyar Nemzetnek. – Azon a meccsen nagy szerencsével kaptunk ki csak 4-1-re, ha Mészáros Ferenc nem véd szenzációsan, simán kaphattunk volna egy nyolcast is. Diego Maradonát nem tudtuk feltartóztatni, annál ő fantasztikusabb futballista volt, büszke vagyok rá, hogy egy pályán lehettem vele. Érdekes, éppen kedden este a Fradi meccsét nézve mondtam a feleségemnek, hogy ezeknek a játékosoknak meglesz életük végéig a nagy sztorijuk, elmondhatják, ezen az estén játszottak Cristiano Ronaldo ellen. Nekem is megvan a saját sztorim, az Maradonáról szól.
Diego Mardona azon az 1982-es mérkőzésen két gólt is lőtt a magyar válogatott ellen, és amikor a 62. percben Osvaldo Ardiles megadta a kegyelemdöfést a negyedik találattal, Kiss László helyére Szentes Lázár állt be.
– Előtte egyszer megpróbáltam leszerelni Maradonát, de aztán gyorsan letettem minden ilyen szándékomról. Nem az én feladatom volt, ráadásul kiderült a nyilvánvaló, azaz a képességeimet ez meghaladta, de meghaladta az egész csapatét is. Csatárként azzal lett foghatatlan és kiszámíthatatlan, hogy az alacsony súlypontjának köszönhetően gyorsan tudta változtatni a mozgását, a labdát pedig tökéletesen uralta. Mindig alatta volt, úgy vezette, és ugyanolyan gyors volt labdával, mint nélküle. Úgy szlalomozott az ellenfél játékosai között, mint a kígyó. Persze azzal a különbséggel, hogy a kígyó mozgásának van ritmusa, az övének viszont nem volt, váratlanul mozgott minden irányba. Nem egy nagyon jó futballistáról beszélek, hanem egy zseniről, a jövője, sajnos ma már a további múltja más lapra tartozik. A zsenialitása viszont egyértelmű, azt senki, még ő maga sem vehette el tőle.
