Letették a gödöllői vívócsarnok alapkövét

Forrás: MTI2020. 01. 28. 18:38
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Letették a gödöllői vívócsarnok alapkövét kedden.

A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) honlapján olvasható beszámoló szerint az MVSZ az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által létrehozott sportlétesítmény-fejlesztési támogatásból 205 millió forinttal járult hozzá az 573 millió forint összértékű beruházáshoz.

Az eseményen részt vett és beszédet mondott Csampa Zsolt, helyettes államtitkár, az MVSZ elnöke; Sárfalvi Péter, az Emmi helyettes államtitkára és Gémesi György, Gödöllő polgármestere, az MVSZ korábbi elnöke.

A házigazdák képviseletében – az Ötvös Károly Nonprofit Sport Kft. ügyvezetőjeként – jelen volt Gémesi Csanád, a világbajnoki ezüstérmes kardcsapat gödöllői tagja, és eljöttek az eseményre válogatott társai is a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal az élen.

A honlap emlékeztetett: a Gödöllői EAC az országos pontversenyen rendre a legjobb tíz között szerepel. A komoly hagyományokkal rendelkező egyesület vívócsarnoka a tervek szerint az év végére készülhet el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.