Az emlékeztető oltások tovább növelik a védettséget
A tanulmány szerint a Covid–19-halálozás aránya az omikron hullám alatt 56 százalékkal volt alacsonyabb.
találatok a(z) #Emberi Erőforrások Minisztériuma hashtagre (161)
A tanulmány szerint a Covid–19-halálozás aránya az omikron hullám alatt 56 százalékkal volt alacsonyabb.
– A minisztériumhoz tartozó öt ágazatban olyan fejlesztések zajlottak le az elmúlt négy évben, amelyek ritkán fordulnak elő a történelemben – mondta Kásler Miklós.
Budapesten, Debrecenben és Szentendrén szervez koncerteket, kiállításokat és konferenciákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Rétvári Bence adta át a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium tizenegy diákjának a Morus-díjat.
Küldetése népszerűsítéséhez kiváló szószólókat kér fel a Támogatáskezelő. Elsőként Kubinyi Júlia népdalénekesre esett a választásuk.
Egy új eszköznek köszönhetően több száz festményt helyeznek majd el mintegy 270 négyzetméteren.
A színház visszavár projektben résztvevő kulturális intézmények a közönség iránti hálájuk kifejezése mellett az újbóli személyes találkozásra szeretnék ösztönözni nézőiket.
Az Emmi a kormányrendelet alapján járt el. A pályázók jogosultságát a pályázati kiírás alapján állapította meg.
A beavatkozások előzetesen egyeztetett időpontokban, rugalmas tervezéssel, a járványügyi intézkedések betartásával végezhetők el.
A Pénz7 idei tanóráit és rendezvényeit digitális környezetben tartják, amelyeken több mint ezer iskola 170 ezer diákja vesz részt
A főpolgármesternek erősebb ráhatása lehetett a 99 Mozgalom ügyeire, mint ahogy az a korábbiakban tűnt.
A Vatikán adatai szerint a világ katolikus lakosságának 21 százaléka él Európában, míg a latin-amerikai–karibi térségben 41 százalék.
Heteken belül megérkezhetnek az új rakétarendszerek, melyekkel mélyen a frontvonalak mögött támadhatják az oroszokat.
Eredetileg más miatt tartózkodik Pécsett az aktívan politizáló nagykövet.
A magyar szállásadók nagy része megkapta pénzét.
Szakértő: Az EU a csatlakozási feltételekkel megalázza a szerbeket.