Pályázatok indulnak a független előadóművészek támogatására
A Köszönjük, Magyarország! című programra az Emberi Erőforrások Minisztériuma egymilliárd forintot szán.
A Köszönjük, Magyarország! című programra az Emberi Erőforrások Minisztériuma egymilliárd forintot szán.
Ha valaki állami ellátást vesz igénybe, akkor az állam végzi el a tesztelést, az állam költségére.
Annyi munkahelyet fognak teremteni, amennyit a vírus „elpusztít” – mondta Novák Katalin államtitkár.
A megváltozott munkaképességű dolgozók 750, a Magyar Kórházszövetség 5000 darab sópipát kap.
A jövőben tovább bővülhet ezeknek a köre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A magyar kormány számára kiemelt nemzeti ügy a tehetségek és családjaiknak támogatása.
Kásler Miklós hangsúlyozta: egyetlen magyar ember sem maradhat ellátatlanul.
Senkit nem hagyunk ellátatlanul – közölte a tárca.
Dr. Kovács Gábor, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója irányítja ezentúl az OORI-t.
A 2020/21-es tanévben használatos iskolai tankönyvek rendelése a korábbi években megszokott ütemezés szerint április 1-jén kezdődik – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az, aki a saját hazája romlásában látja a politikai felemelkedés esélyét, nem képviseli az embereket, csupán kihasználja őket.
Soha nem fordult még elő európai kupameccsen, hogy öt gól szülessen a hosszabbításban.
Az őszödi beszéd óta nem volt hasonlóra példa a közéletben – fogalmazott a miniszterelnök.
A szállítás pedig rendőri biztosítás mellett indul pénteken.
A rendőrség súlyos csapást mért a hazai kábítószerpiacra.
A nagycsütörtök esti misén szentségi erővel jelenik meg az utolsó vacsora emléke, az eucharisztia alapítása és a lábmosás eseménye.
Lezuhant egy hegyi felvonó egyik kabinja csütörtök délután a dél-olaszországi Nápoly közelében, a balesetben négy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült – közölték a helyi mentőszolgálatok.
A rendőrség súlyos csapást mért a hazai kábítószerpiacra.
A nagycsütörtök esti misén szentségi erővel jelenik meg az utolsó vacsora emléke, az eucharisztia alapítása és a lábmosás eseménye.
Lezuhant egy hegyi felvonó egyik kabinja csütörtök délután a dél-olaszországi Nápoly közelében, a balesetben négy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült – közölték a helyi mentőszolgálatok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.